Connect with us

Koronavírus

Dr. Kunetz: a vírus írja a forgatókönyvet, beépített ügynökei segítségével magát a járványkezelést és az egészségügyi rendszert veri szét

virus
Megosztás

Sokáig nem értettem, hogy miért zajlik ennyire értelmezhetetlenül és fejetlenül a járványkezelés hazánkban. Végül megértettem, maga a vírus írja a forgatókönyvet, mégpedig a Geraszimov-doktrína mentén.

A koronavírus egy veszélyes, de nem brutálisan halálos vírus,

fennmaradását és térnyerését a hibridháborúval próbálja meg elérni. Úgy, hogy beépített ügynökei segítségével magát a járványkezelést és az egészségügyi rendszert is darabjaira veri szét, miközben támad.

Így képzelhető el az a legújabb stratégiai is,

amely alapján éppen most az alapfeladatát ellátni is csak részben tudó Mentőszolgálat funkcióinak maradékát emészti fel a járványkezelés. Arról a mentőszolgálatról beszélünk, amely nemcsak az alapfeladatában fuldoklik, hanem a tesztelésekben is.

Most ismét újabb feladattal lett gazdagabb

A Müller Cecília és Kásler Miklós gondozásában kiadott legutolsó ismert eljárási rend három budapesti és öt vidéki központba irányítja elsődlegesen az igazolt COVID betegeket. Amely alapján az ország meghatározott megyéiből Szekszárdra, Miskolcra, Nyíregyházára, Ajkára és Kiskunhalasra kell szállítani a betegeket, amíg azok be nem telnek.

Így bejárva mentővel az országot Kaposvárról Szekszárdra, Szolnokról Nyíregyházára, Nagykanizsáról Ajkára kell szállítani ezeket a betegeket.

A szállítást pedig egyedül az Országos Mentőszolgálat végezheti el,

ami azt jelenti, hogy

egy-egy igazolt COVID beteg Müller által kijelölt intézetbe szállításával a 12 órás műszak fele el is megy, az a kocsi a mentésből arra az időre kivonásra kerül. Tehát az alaptevékenységét a mentést nem fogja elvégezni.

Ne felejtsük el közben, hogy ugyanez az Országos Mentőszolgálat az,

amely már olyannyira leterhelt, hogy a PCR teszteléseket sem tudja 48 óra alatt sem teljesíteni, sok helyen egy hét alatt sem ér ki a szűrőkocsi a valószínűsített beteghez.

Ez ugye azt is jelenti, hogy nem igazán van már hadra és túlórára fogható humánerőforrása a mentőknek, miközben most újabb terhet rónak rá.

Ráadásul a legújabb intézkedés szerint a Mentőszolgálat lesz az,

amely szakmai vétóval élhet mondjuk egy egyetemi klinikán lélegeztetett beteggel kapcsolatban, és akadályozhatja meg ennek a betegnek a helyi gyógykezelését is.

Hiszen számukra kell megküldeni azokat a dokumentumokat, amelyek bizonyítják a beteg szállíthatatlan állapotát, és majd eldönti, hogy a beteg maradhat-e.

Kásler ezzel a kiadott utasításával nemcsak magát a mentést veszélyezteti, hanem a teljes szakmai kompetenciákat keveri össze és teszi a rendszert sokkal kiszolgáltatottabbá a vírus támadásaival szemben, tökéletesen hozva a Geraszimov-doktrína által megfogalmazott hibridháborús stratégiát.

Forrás

Fővárosi Közgyűlésen

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük