Kerítésen innen
Dr. Kunetz Zsombor: protokoll, amely a hiánygazdaság vezérelt passzív eutanáziára kényszeríti az orvosokat
Magyarországon március utolsó napján a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint 23.366-an várnak valamilyen protézisműtétre. Az egészségbiztosító április 1-től új várólistaprotokoll-szabályokat alkalmaz a térd- és csípőprotézisre váró betegeknél. A cél a pandémia előtti, vagyis a 2019-es évi kedvező várakozási idők elérése. Akkor az összes várólistán 28 ezer beteg volt, idén március elején pedig 32.300 beteg várt valamilyen műtéti beavatkozásra 60 napon túl a hazai államilag finanszírozott ellátórendszerben.
Kunetz doktor olvas a sorok között…
„A várólisták csökkentése érdekében már sok mindent megtett az egészségügyi államtitkárság. Ezek közül az egyik legprimitívebb megoldásnak akkor lehettünk tanúi, amikor rájöttem arra, hogy
egyszerűen a várólista tételek számát csökkentették, azaz, míg 2023-ban 36 beavatkozást/kezelést mért a várólista rendszer, addig mára ez már 21-re szűkült.
De ugyanúgy naponta találkozunk azzal a ténnyel, hogy egyes intézmények az ellenőrzés teljes hiánya miatt szemérmetlenül hazudnak a várólisták valóságát illetően, vagy egyszerűen úgy tesznek, mintha nem is lenne várólista az intézményben, aztán
ezen hazugsággal csak az szembesül, aki éppen az adott beavatkozásra szeretne időpontot kapni, amit kap is két év múlva.
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Na de olyan még nem volt,
hogy az egészségügyi államtitkárság, a NEAK, illetve jelen esetben az Egészségügyi Szakmai Kollégium Ortopédiai Tagozata együtt kéz a kézben kiadtak egy protokollt amely a hiánygazdaság vezérelt passzív eutanáziára kényszeríti az orvosokat.
Félreértés ne essék, eddig is volt annak ellenjavallata, hogy kinél nem érdemes csípőprotézist beültetni, így nyilvánvalóan például a tartósan ágyhoz kötött betegnél, akinél az állapotában javulás nem várható, de leesett az ágyról és így megsérült nyilvánvalóan nem operáltak eddig sem csípőprotézist, hanem konzervatívan kezelték protokoll nélkül is. Azonban mára már más a helyzet, immár elkészült a kötelező jellegű protokoll is, amely megkülönböztet ideiglenes és abszolút ellenjavallatokat is. (Az ideiglenes ellenjavalltnál valószínűsíthetően azt érthetik a szerzők, hogy amíg az ideiglenes állapot fenn áll, addig a beteg nem műthető.) Ezen kritériumok alapján, például
nem operálható meg az akinek a BMI indexe 35-40 között van, azaz mondjuk egy 180 cm-es és 115 kg súlyú beteg már nem kerülhet fel a várólistára, ahogyan az a beteg sem, akinek az együttműködésének, szociális helyzetének elégtelensége zárja ki a műtétet. Az persze tökmindegy, hogy a beteg az 180 cm-es és testzsír százaléka minimális csupa izom, a szabály az szabály.
Az abszolút kontraindikációk alatt is vannak nagyon furcsa kitételek, így például nem kerülhet fel a várólistára egyáltalána és nem operálható meg az a beteg, aki:
„a kooperáló képességének teljes hiánya miatt várhatóan alkalmatlan a posztoperatív együttműködésre, nem rehabilitálható”
Azaz például egy súlyos autista baleseti sérült már nem kaphat szükség esetén sem ilyen ellátást, azaz az életének a további részében nagy valószínűséggel, ágyhoz kötött lesz. Ahogyan ágyhoz kötött lesz az a beteg is, akinek az életkilátásai a következőképpen alakulnak:
bármely olyan betegség (pl. áttétes daganat, autoimmun betegség, stb.), ami miatt a beteg várható élet kilátása kevesebb, mint 3-6 hónap.
Azt a szabályzat nem taglalja,
hogy ki állapítja meg azt, hogy mi az adott beteg életkilátása.
A daganatos betegek jelentős része az életük utolsó egy-két hónapjáig aktív életet élnek, nagyon sokszor az utolsó hónapban az utolsó egy-két héten romlik annyira az állapotuk, hogy ágyhoz kötöttek lesznek, így ezen betegektől is értékes aktív időt vesz el ez a protokoll. Az pedig, hogy egy protokoll úgy rendelkezik, hogy az apoplexia cerebri bizonyos eseteiben nem jöhet szóba a műtét, az már az egész szabályzat igénytelenségét hangsúlyozza ki. Az apoplexia cerebri ugyanis még a nagyapáink korában jelentette a vérzéses stroke-ot. Ebben az esetben, amennyibe a stroke következtében teljes mozgásképtelen a beteg egyik oldali alsó végtagja, nyilván értelmetlen az azonos oldali csípőportézis beültetése. Azonban az archaikus nyelvhasználat mellett a nem vérzéses, hanem az ischaemiás stoke is pontosan hasonló tüneteket és állapotot okozhat. Az meg, hogy egy protokoll szinten a „bizonyos esetek” mit takarnak, az nem is nagyon értelmezhető.
Nagyon fontos azt is megjegyezni,
hogy a jelen gyakorlat szerint azokat a betegeket is várólistára kell tenni (aztán másnap leszedni, hogy a várólista átlagot javítsák), akik éppen egy balesetben sérültek meg és sérülésük miatt szükséges a csípőprotézis beültetése, a fenti esetek rájuk is vonatkoznak. Tehát nem arról van szó, hogy felesleges egy súlyos, élete vége felé közeledő beteget megoperálni, mert már kopott és fájdalmas a csípőízülete, hanem arról, hogy ez
azokra is vonatkozik, akik balesetet szenvedtek és műtét elmaradása miatt nagy valószínűséggel az életük végéig ágyhoz kötöttek lennének.
Éppen ezért ez a protokoll szakmai alkalmatlansága mellett, bár a hiánygazdálkodást próbálja kezelni, pongyolasága, ostobasága miatt sokkal inkább olyan rétegek ellátásának a megtagadását is magába hordozza, amit egy kulturált európai ország nem engedhet meg magának.
Persze, amennyiben megnézzük azok listáját, akik ehhez a nevüket adták, akkor sok mindent megértünk.
A szégyenpad:
A közlemény kiadását jóváhagyta:
- 1. Dr. Pintér Sándor belügyminiszter
- 2. Dr. Takács Péter egészségügyért felelős államtitkár
- 3. Dr. Szendrő Miklós, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Ortopédia Tagozat vezetője
- 4. Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő főigazgatója
Azt már megemlíteni sem érdemes, hogy az Egészségügyi Szakmai Kollégium Ortopédiai Tagozatának mindössze egyetlen olyan tagja van, aki rendelkezik traumatológus, azaz balesetei sebész szakvizsgával, míg az egészségügyi államtitkár egyetlen szakvizsgát sem tudott még megszerezni.”
Szerző
