Kiemelt hírek
Dr. Kunetz Zsombor: Az megvan, hogy hogyan lehet egeret fogni sajttal, dióval és zsilettpengével?
Nagyon egyszerűen, az egérlyuk baloldalára kell rakni a sajtot, jobbra a diót és középre a nyíláshoz a pengét. Az egér, amikor kijön először kinéz jobbra ó! sajt! aztán balra, ó! dió! majd megint jobbra és balra, sajt, dió, sajt, dió, sajt, dió! Addig addig, míg el nem vágja saját torkát.
És azt tudják, hogy hogyan lehet egeret fogni sajt, dió nélkül pusztán egy zsilett pengével?
A metódus a következő, pengét ismét az előbbi helyre rakjuk, amikor kijön az egér jobbra néz, és megdöbbenve tapasztalja, hogy ott nincs sajt, majd balra, ahol nincs dió, így nem akar hinni a szemének és nézi, hogy se sajt, se dió, se sajt, se dió!
Valahogy így próbálja megkezelni a járványhelyzetet az operett törzs
Kihoz egy rendelkezést, majd másnap egy ennek ellentmondót, amíg mindenkit össze nem zavar. A taktika lehet, hogy éppen ez, annyi irracionális, követhetetlen, szakmaiatlan és egyenesen ostoba rendelkezést hozni, amennyivel a vírust sikerül összezavarni és menekülésre késztetni.
Ismét mutatok egyet,
amely szerint mely kritikus állapotú betegeket kell a düledező Korányi Kórházba és a Lászlóba Kórházba szállítani.
- Abba a Korányiba, ahol államtitkársága előtt még Horváth Ildikó volt vezető pozícióban és
- abba a Korányiba, hol az intenzív osztályon nincs klíma és most már az ablakokat sem lehet kinyitni, mert omlik az épület. Igen és itt találhatóak az unortodox kemping wc-vel felszerelt, fűrdőszoba nélküli kórtermek is.
Ennek ellenére, úgy viselkednek, mintha csak itt tudnának COVID betegeket kezelni, holott éppen ellenkezőleg.
Nem lehetne, hogy az operett törzs tisztelettel befejezné a munkáját,
Müller Cecília hazamenne kötni és muffinokat gyártani,
a túszul ejtett és munkahelyükről elvezényelt egészségügyi dolgozókat visszaengednék dolgozni?
Így a rendszer biztosítaná azt az egyébként nem túl magas színvonalat, amit tud, és akkor esélyünk lenne nem belehalni a koronavírus intézkedésekbe, és talán még az egér is életben marad.
Szerző
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….