Banánköztársaság
Dübörög a Fidesz-kampány
A Néppártot és annak révén Európát elfoglalni akaró, perspektívájában akár háborús veszedelemmel fenyegető rágalmazó, rasszista, soviniszta uszító „politikát” folytat a maffia.
Főbb dumái a következők:
„Megvédjük Magyarországot a bevándorlástól”
Hihetetlen, hogy ezt a szót – „megvédjük” – egyáltalán ki merik ejteni. Sőt: nem csupán kiejtik, hanem széltében-hosszában papagájkodják. És persze nagy hőstett „megvédeni” az országot a valóságban nem létező veszedelemtől. Mert bár a menekültek ügye nagyon nagy probléma, de természetesen nem úgy, ahogy azt a Fidesz gátlástalanul hazudozza.
„A bevándorlást ellenzők és az azt támogatók állnak szemben egymással. A mi álláspontunk világos: olyan EP-képviselőkre van szükség, akik a magyar polgárok érdekeit képviselik, nem pedig Brüsszel bevándorláspárti politikáját. Mi vállaljuk a küzdelmet!”
„A közös ellenzéki lista egy Soros-lista! … Lesz egy bevándorlásellenes lista, amelyen a Fidesz-KDNP-re lehet szavazni, és egy Soros-lista azokkal, akik támogatják a bevándorlást és Soros Györgyöt!”
„Nem engedhetjük, hogy májusban azok a pártok erősödjenek meg, amelyek a bevándorlást és Soros Györgyöt támogatják.”
„Vessünk véget a bevándorláspárti politikának az Európai Parlamentben!”
„A migráció veszélyt hoz Európára! Brüsszel megszervezni akarja a migrációt, nem pedig megállítani, ezért tavasszal le kell cserélni a bevándorláspárti elitet. Közös felelősségünk, hogy 2019 május után egy nemzetibb, jobboldalibb, polgáribb, keresztényibb politikai élet következzen Európában.”
„Nem hagyjuk, hogy elvegyék tőlünk a határőrizet jogát!Sosem fogjuk engedni, hogy a brüsszeli bevándorláspárti elit migránsokkal árassza el hazánkat!”
Talán fölvetődik, miért kell ezen a fórumon is „népszerűsíteni” a Fidesz-kampány ordas hazugságait. Nos, azt gondolom, hogy ezek a szövegek fognak ömleni ránk, mintha feneketlen dézsából szarral öntenének le, és csak úgy menekülhetünk előlük, ha barlangba költözünk… Jobb tehát szembenézni velük.
Emeljük ki a mocskos szövegek lényegét:
Soros, Brüsszel, migránsok: rasszista uszítás, a közös értékeken álló Európa gyűlölete és brutális embertelenség üvölt ránk belőlük. És persze minden szavuk hazugság.
„Migránsokat” Magyarországra eddig lényegében csak a Fidesz telepített vagy inkább csak fogadott be, átmenetileg. „Brüsszel” nem akarja elvenni tőlünk a határőrizet jogát, nem akarja migránsokkal elárasztani Magyarországot stb.
Hihetetlen, hogy eme primitív, bornírt, de jól kiszámítottan uszító szövegek ellen kell védekeznünk; egyáltalán: e szövegek teremtette légkörben kell élnünk, 2010 óta és régebben…
Ez a kampány nyíltan „Brüsszel-ellenes”:
le akarja váltani a „bevándorláspárti elitet”. Fölfoghatatlan, hogy a Néppárt miért tűri – hiszen jelentős részben ellenük is irányul az egész mocskos hadova! Hiszen képviselőiknek talán többsége is része a leváltani kívánt „elitnek”…
A Fidesz-kampány a Néppárt elfoglalásával fenyeget; egyértelműen EU-ellenes – már ha EU-n értékközösséget is értünk.
A soviniszta és rasszista, uszító Fidesz-politika perspektíváját tekintve háborús jellegű: fölélesztené azokat a szándékokat, törekvéseket, amelyekről azt hittük, megszabadultunk tőlük..
De hiszen folyton háborúznak is! Képzelt ellenséggel, de úgy a legjobb, úgy a legbiztonságosabb…
A megvadított, meghülyített Fidesz-tábor lelkesen támogatja őket, és veszedelemtől, „háborús csapástól” nem kell tartaniuk…
Mindezt a Fidesz régóta csinálja: a kezdetek visszanyúlnak a Finkelstein előtti időkig. 2002 után pedig cinikusan, hidegvérűen kiszámított néphülyítést és -vadítást művel: népszerűsége, hatalma ezen az aljasságon alapul.
Nem volt itt nem csupán tisztességes, hanem szabad választás sem, már 2010 óta!
A Fidesz ugyanis nem többé-kevésbé szabadon gondolkodó, szabad akaratú embereket akart maga mögé állítani; de nem érte be az emberek egyszerű megvezetésével sem. Kifejezetten arra törekedett, elborzasztó sikerrel, hogy magától a szabad akarattól, a gondolkodás képességétől, sőt, igényétől fossza meg híveit. Ezért volt néhány szavas, mondatos csupán a „programja”, ezért ismételgeti ugyanazokat a primitív bornírtságokat vég nélkül.
Nem beszélhetünk szabad választásról akkor, ha az egyik „párt” módszeresen arra törekszik, hogy kivetkőztesse szavazóit emberi mivoltukból. Nincs olyan, hogy szabad választás, ha az egyik hatalomra esélyes banda goebbelsi hecckampányokat folytat!
Annyiszor leírtuk, hogy lejjebb már nincs semmi…
És most belemegyünk a minden korábbinál vadabb és aljasabb „kampányba” – a gyalázatos, még mindig erősíthető zsidózó sorosozásba, a hazaárulózásba, a bérencezésbe, a migráncsozásba. Vajon „szabadon választ”, aki egyáltalán „elgondolkodik” a maffia dumáin..?
Összefogás kellene, mondom mániákusan. Összefogás, de – legalábbis az EP-kampányban mindenképpen – a Jobbik nélkül.
A sorosozó, migráncsozó, brüsszelező hordával szemben közös listával kellene megjelenni. És a lista első felében – mondom újra a szerintem nyilvánvalót – pártokhoz nem vagy csak lazán kötődő demokratáknak kellene szerepelniük. Neveket is mondtam korábban – de igazán csak a példa kedvéért, hiszen azt sem tudom, elfogadnák-e a jelölést: ám Majtényi(k)ra, Fleck Zoltán(ok)ra, Dávid Ferenc(ek)re volna szükség. És Várszegi Asztrikhoz fogható keresztényekre!
Olyan lista kellene, amelyről elmondható: Európa átgondolt föderalizálását támogatják, és a demokratikus alapértékek megingathatatlan hívei – üljenek akármelyik (demokratikus, EU-párti) frakcióba is.
Sosem voltam, ma sem vagyok pártellenes
De ami nyilvánvaló, azt nem volna szabad tagadni: a pártok (nem a Fidesz-maffiáról beszélek) hitelessége régen megingott. Úgy nyerhetnének valamit vissza, ha ideiglenesen hátrább lépnének, legalább annyira, hogy közösen támogassák azt a listát, amelynek első felében…
Az LMP és a Momentum, úgy tűnik, meggyőzhetetlen – de a többiek sem lelkesednek az ötletért. Pedig az a közös lista jelentős segítség volna vagy legalábbis lehetne az általunk vágyott Európának és a Magyar Köztársaságnak is.
Egy ilyen listáról mondhatna a Fidesz bármit: legmakacsabb hívein kívül senki sem hinne neki. Egy ilyen lista alkalmas lehet arra, hogy távol tartsa a szavazástól a netán ingadozókat, és urnához szólítsa azokat, akik egyáltalán megszólíthatók.
Egy ilyen lista mögül bátran állítható, hogy Európa-párti, demokrata, humanista emberek alkotják
– szemben a Fidesz-maffia Európát önmagából kiforgatni készülő, rasszista vagy rasszista uszítást alkalmazó, embertelen és végtelenítve hazudozó társaságával. Ráadásul – lehet, vak vagyok – nem látok semmi olyan fontos pártérdeket, amely akadálya lehetne a közös listának.
Persze, azután a lehető legritkábban és legrövidebb ideig volna szabad szóba állni fideszes politikusokkal; médiagengsztereikkel pedig egyáltalán nem. Csakis a közvéleményhez szabad fordulni – mindenütt, ahol lehet. Majtényi László szerint a Fidesz választáson akkor verhető meg, ha már előtte megverték, megbukott. A közös EP-lista lehetne az első lépés ezen az úton. Orbán meg csak hadd handabandázzon.
Belátás és jó szándék kellene. De abból van most a legkevesebb…
Szerző
Friss
- Vonattal? Mert akkor lesz tömeg a sárbogárdi utasellátóban – kommentelték Orbán aktuális nagyotmondását
- A jövő elkezdődött
- Az Európai Unió megszavazta a büntetővámot a kínai elektromos autókra
- Tudta? Kiss László polgármester a börtönből is vezetheti Óbudát
- Baranyi: az ellenzék 70 százalékos támogatása ellenére óriási az esély, hogy a Fidesz átveszi a főváros irányítását
- Ho-ho-hoooo! Mikulásra idecsődül a teljes Patrióták Európáért EP-frakció „kihelyezett-ülésezni”?
- Nincs baj baby, van itt pénz (focira) – Európa legjobban fizetett nemzeti bajnoksága a magyar
- Uri Geller mentalista a háborúban – Az emberek bíznak a védelmirendszerben és Istenben
- Magyar György: Kövér László „házmester” intézkedése ellen Gyurcsány akár Strasbourgban is keresheti az igazát
- Ezért magolt annyit Nagy Márton?