Sport
Dzsudzsák Balázs: így teljes a gyerekkori álom
Tizenkét év. Ennyi idő telt el azóta, hogy Dzsudzsák Balázs három bajnoki címmel és egy Szuperkupával elhagyta a cívisvárost. A nyírlugosi labdarúgó egész Európában letette a névjegyét, nagy nevű játékosok ellen óriási mérkőzéseken lépett pályára.
Most csodálatos nemzetközi karrierrel, 108 magyar válogatott mezben lejátszott találkozóval és hatalmas gólokkal a háta mögött visszatér ahhoz a csapathoz, ahol első NB I-es találkozóját játszotta.
Dzsudzsák Balázzsal az érzéseiről, a céljairól, a mezszámáról, a nemzeti csapatról és a pályafutása utáni időszakról nyilatkozott a dvsc.hu-nak.
– Tizenkét év elteltével ismét a DVSC játékosa vagy, milyen érzések kavarognak benned?
– Egyelőre nagyon sok minden van a fejemben. Előjönnek a debreceni karrierem pillanatai, az élmények, a sikerek, a gólok, a szurkolók és a régi stadion. Elég kesze-kusza minden, még mindig sokkhatás számomra, hogy itt vagyok és véget ért a külföldi pályafutásom. Azt mondhatom, így teljes a gyerekkori álom. Boldog vagyok, örülök, hogy itt lehetek.
– Azért igazoltál a Lokiba, mert nem érkezett más ajánlat?
– A menedzseremmel minden egyes átigazolási időszakban kitűzünk egy olyan időpontot, ameddig érdemes várni, ez most a szeptember 15. volt. Megmondom őszintén, volt egy komoly lengyel érdeklődő, és várhatnék még egy szaúdi és egy török ajánlatra. Törökországba egy nem top gárdához nem akartam csak azért eligazolni, hogy még külföldön játszhassak, míg a lengyel csapat várt rám, ráadásul jól is megy neki a bajnokságban, de a Debrecennel is folyamatosan tartottam a kapcsolatot és úgy döntöttem, mérlegelek. Mindent átbeszélve és meggondolva, a lehető legjobb választásnak bizonyult a Loki. A múltat nem kell bemutatnom és azt mondom, így teljes a karrierem. Innen mentem el tizenkét éve, itt lettem profi labdarúgó és válogatott, itt kaptam meg az alapjait a pályafutásomnak. Keményen beleállok az előttem álló feladatokba, ám hangsúlyoznám, nem a végső pánikmegoldás volt számomra a Debrecen. Abszolút észszerű érvekkel alátámasztva döntöttem, és valóban azt gondolom, ez volt a legjobb megoldás.
– Amikor Tőzsér Dániel 2016-ban hazatért, sok szurkoló azt gondolta, levezetni jött, erre azonban jócskán rácáfolt, hisz négy éven keresztül csapatkapitányként vezette a gárdát. Te milyen célokkal érkeztél Debrecenbe?
– Nagyon motiváltan és ambíciókkal tele jöttem. Nem nagy titok, hogy a bajnokság megnyerése, az első osztályba való feljutás a minimális követelmény. Ehhez igyekszem minden segítséget, tapasztalatot és elszántságot átadni és beletenni a munkába. Próbálok minél előbb beilleszkedni, a fiatalokat támogatni, és biztos vagyok benne, hogy a csapat is tud nekem segíteni. Fontos, hogy a közönséggel megtalálva a közös hangot együtt vívjuk ki a feljutást, hogy az élvonalban még nagyobb sikereket érjünk el. Mindig is a maximumot szeretem megcélozni. Jó lenne a Magyar Kupában is menetelni és meglepetést okozni, emellett visszatenni a Debrecent oda, ahol akkor volt, amikor elhagytam. Persze lépésről lépésre kell gondolkozni, úgy is gondolkozom, de szeretnék nagyot álmodni és megvalósítani az itteni céljaimat.
– Senkinek nincs bérelt helye a kezdőben, Kondás Elemér mindig a pillanatnyi legjobb forma alapján állítja össze a gárdát. Előfordulhat, hogy kispadra kerülsz, ezzel együtt tudsz élni?
– Persze, miért ne tudnék? Nem az a 18 éves duzzogó srác vagyok, aki megsértődik, ha van nála jobb. Azért jöttem ide, hogy minden nap, minden edzésen, minden meccsen megmutassam, hogy mennyi van még bennem. Sikerre éhes labdarúgóként érkeztem, remélem, a teljesítményemmel meg tudom győzni Kondás Elemért, hogy a pályán a helyem. Messze vagyok a levezetéstől, sokkal többet érzek magamban, minthogy megelégedjek a kispaddal vagy az utolsó húsz percekkel.
– Hányas mezszámban futballozol majd a Lokiban?
– Hezitáltam a 10-es és a 19-es között, de az emlékek és a sikerek miatt úgy döntöttem, visszatérek a 19-eshez. Ezzel a számmal robbantam be, az egész fiatal karrieremet végigkísérte. Egy pillanatig megfordult a fejemben a 7-es is, de külföldön tanultam meg a legjobban, hogy nagyon kell tisztelni azokat a játékosokat és embereket, akik bármilyen szintű munkát tettek azért, hogy jobb közeg legyen egy klub. Dombi Tibi egy olyan élő legenda, aki nemcsak a debreceni, hanem az egész magyar labdarúgásért sokat tett, emiatt nagyon tisztelem és szeretem. A válogatottat a 7-essel jártam végig, de a Loki-szurkolók a 19-es mezhez kötnek.
– Motivál még, hogy mennyit keresel a labdarúgással?
– Nem, és kiemelném, eddig sem motivált. Ugyanakkor elmondanám, hogy a pályán nyújtott teljesítmény egyenesen arányos azzal, hogy több pénzért egy jobb csapatba hívnak. Itthon ez egy picit át lett gondolva, a rosszindulatú szurkolók sajnos a pénzzel kötik össze a pályafutásom. Azt hiszem, nem kell megmagyarázni a mögöttem álló tizenkét évet, melyre nagyon büszke vagyok. Kíváncsi vagyok, hány magyar labdarúgó utasította volna vissza azokat az ajánlatokat, melyeket kaptam. Kívánom, hogy legyen még egy olyan futballista, aki eléri azt, ami nekem sikerült Nyírlugosról. Mint említettem, a jó teljesítményt jó fizetéssel honorálják, ami teljesen normális. Ezt én teljesen máshogy látom, mint az emberek többsége.
– Eddig 108 alkalommal öltötted magadra a magyar válogatott mezét. Mit gondolsz, a másodosztályból van még számodra visszaút a nemzeti csapatba?
– Nagyon remélem, de abszolút lépésről lépésre érkeztem haza. Számomra jelenleg az az elsődleges, hogy a Debrecenben minél több alkalommal lépjek pályára, és jó teljesítményt nyújtsak. Ha ez azzal párosul, hogy ismét meghívnak, nagyon boldog leszek, de most tényleg a saját dolgaimra fókuszálok.
– A DVSC-ben fejezed be a pályafutásod?
– Szerintem igen. És hogy miért pont Debrecen? Amikor az ember 33 évesen azon gondolkozik, hogy hamarosan befejez egy pályafutást, akkor már arra is készül, hol legyen az a bizonyos búcsú, hol lehet a legszebbet kihozni belőle. Itt kezdtem el megvágni a tortát, és úgy gondolom, a Lokinál fogyasztom el az utolsó szeletet, de korai még ez a téma.
