Kerítésen innen
„Ebben az országban minden megrohadt, amihez a regnálónak köze van?”
Ha azt gondolja, hogy egyszerű dolog segíteni a szükséget szenvedő kórházaknak a mai ínséges, vírus-sújtotta időben, akkor nagyon téved a kedves olvasó. Szerencsére rengeteg civil érzik úgy, hogy tenni kell valamit, de a hivatalosság folyton kiteszi a lábát. Hogy miért…?
Minapi eset….
A Kapos Taxi vezetősége és munkatársai felajánlották, hogy a kaposvári Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház dolgozóit ingyen szállítják a veszélyhelyzetben, aminek a hirdetéséhez a kórház külső fotóját használták. A kórház vezetése -akiket feltehetően nem érintett a dolog, hiszen saját autóval járnak zsigerből megvádolta őket nyerészkedéssel és felszólította a taxis céget, hogy „a vészhelyzet elmúltával is tartsák fenn a díjmentességet!” Az együttműködés nem jött létre. Az alábbi közleményből minden pontosan kiderül….
„Tisztelt Kórházi dolgozók!
Eltérve semleges magatartásunktól választ kívánunk adni a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház vezetősége által írt, érezhetően a Kapos Taxi-nak címzett állásfoglalására!
(Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház-hivatalos oldala) Mint tudják
a Kapos Taxi a kialakult vészhelyzetre való tekintettel felajánlotta a KMOK dolgozóinak, hogy a munkába menet és az onnan haza vezető utat díjmentesen és bérmentve vállalja.
Ez a taxisok önálló elhatározása volt!
Ezt a felajánlást a társaság a saját privát facebook oldalán tette nyilvánossá azután, hogy többszöri próbálkozásunk ellenére is süket fülekre talált (két alkalommal beszéltünk az illetékesekkel, a válasz az volt, pár órán belül hívnak, ez a mai napig nem történt meg) a KMOK vezetőségének részéről.
A helyi médiák ezek után önállóan vették be híreikbe a kezdeményezést, amit ezúton is megköszönünk!
Sajnáljuk és ezúton kérünk elnézést a KMOK-tól,
hogy az általunk készített háttérképhez felhasználtuk az intézmény bejáratának fotóját. Úgy gondoljuk, jogi képviselőnkkel egyetértve, hogy egy közintézmény bejáratának külső fényképezése nem jelent semmilyen szabályszegést és nem engedélyköteles, viszont hozzájárult a felajánlásunk pontosabb megértéséhez!
Az említett képet természetesen azonnal töröljük az oldalunkról!
Szeretnénk válaszolni a továbbiakban a KMOK közleményében kiadott bírálatokra!
Nem marketing célok vezéreltek bennünket, mivel a „DÍJMENTES” szóban nem lehet semmilyen érdeket vagy profitot keresni!
Bíznak benne, mint írják közleményükben, hogy
a vészhelyzet elmúltával is fenntartjuk a díjmentességet, amiben mi nem érezzük a kérés komolyságát sőt…!
Szeretnénk azt is elmondani,
hogy kollégáink magas szakmai tudással rendelkeznek, és kellő komolysággal állnak a kialakult vészhelyzethez! Gépjárműveiket fokozott higiéniai követelmények betartásával üzemeltetik és ezzel is óvják utasaikat! A továbbiakban is szeretnénk a semlegesség pártján maradni minden minket bíráló hozzászólással szemben, viszont nyitottak vagyunk az építő jellegű javaslatokra!Kijelentjük, hogy későbbiekben sem akarunk konfrontálódni a KMOK vezetőségével!
A fentiek tekintetében kijelentjük:
A Kapos Taxi a mai nappal VISSZAVONJA a KMOK dolgozóinak tett felajánlását!
Önzetlenül szerettünk volna beállni abba a hosszú sorba
amelyet a kaposvári és országunk dolgozói, vállalkozások, pékek, kofák, éttermek, stb.a teljesség igénye nélkül alkotnak ebben a nehéz helyzetben!
Sajnáljuk és bocsánatot kérünk azoktól a kórházi dolgozóktól akiket megtisztelhettünk ezzel a felajánlással!
A továbbiakban kívánunk erőt, egészséget, kitartást a további munkájukhoz! Köszönjük eddigi bizalmukat!
Tisztelettel: Kapos Taxi, a város szolgálatában!”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
18 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Sokat csuklik mostanság a Vodafone (tudom, képzavar) – lefagy, lassú, élvezhetetlen – Ez az előfizetés-árban is meglátszik majd?
- Csak tudnám, mi a baja a magyar kormánnyal az Uniónak – Nagykarácsonyban most dobtak a szemétbe félmilliárdnyi támogatást
- A gránitszilárdságú 14. átirata Polt Péter idő előtti utódlását készítheti elő? – 135 igen és 53 nem – Beindult a para?
- Ukrán külügy: a magyar kormány hagyjon fel az erkölcstelen manipulációval! – Frissítve!
- Mit nem tudhattak egy hónapja megdumcsizni? – Orbán Viktor a kirgiz miniszterelnököt fogadta a Karmelitában
- Három 4 napos és egy 5 napos hosszú hétvége vár ránk 2025-ben
- Törvény született róla: a minősített emberölés fiatalkorúak esetében sem évülhet el – Na, de visszamenőleg?
- Nagy Márton beállt a Szájer-Várkonyi-tankerületi vezetők-Tóth Gabi sorba: Ő lett a HVG 2024-es citromdíjasa
- Orbán Viktor veje behúzta a volt tévészékházat (is)
- 50 milliót ad a közösből a nevünkben az NFI, hogy dramatizált dokumentumfilm készüljön Zalatnay Saroltáról
Szász+Tamás
2020.04.12 10:24 at 10:24
Én is érzem,úgy -hogy kellene fertőtleníteni magát, Kedves Anna! Ajánlom a tömény hypót! – mert akinek vastag bőr van a pofikáján,annak lehet hogy még az sem elég hatásos! Áldott napokat kívánok!
https://evolusta.top
2024.04.16 01:58 at 01:58
Wow, incredible weblog layout! How long have
you ever been blogging for? you made blogging glance easy.
The total look of your website is fantastic, as well as the content material!
You can see similar here sklep online
zoritoler imol
2024.10.04 21:20 at 21:20
Thank you for sharing excellent informations. Your web site is so cool. I’m impressed by the details that you¦ve on this website. It reveals how nicely you understand this subject. Bookmarked this web page, will come back for more articles. You, my pal, ROCK! I found simply the info I already searched all over the place and just couldn’t come across. What an ideal site.
hornyxxx.win/hornyvidph613c64c39b69212
2024.10.18 17:58 at 17:58
It iis appropriatee time to mke some plans for the future annd it’s tie to bee
happy. I hzve read thjis post and iif I could I desire to sggest
you some interesting things or suggestions. Maybe youu can wrdite nect
articxles referrijng to this article. I want tto read even more things bout it!
hornyxxx.win/hornyvid322947911
2024.10.19 11:03 at 11:03
Wow, that’s what I wwas looking for, what a information! existinng here att this weblog, thanks adin off this web site.
smortergiremal
2024.11.05 14:12 at 14:12
hi!,I like your writing so so much! proportion we keep in touch more approximately your post on AOL? I need an expert in this area to solve my problem. May be that is you! Having a look ahead to peer you.
la olada
2024.11.15 23:10 at 23:10
What’s Happening i’m new to this, I stumbled upon this I’ve found It absolutely helpful and it has aided me out loads. I hope to contribute & help other users like its aided me. Great job.
Noleggio con conducente Napoli
2024.11.23 11:53 at 11:53
Thanks for another informative site. The place else could I get that type of info written in such an ideal way? I’ve a undertaking that I am just now working on, and I’ve been on the glance out for such info.
hornyxxx.win/hornyvid1300002813
2024.11.28 22:57 at 22:57
Hi I am so grsteful I flund yopur blogg page, I eally found you
bby mistake, while I was looking oon Digg ffor something else, Anyways I am heree now
annd woul just like to ssay thanks a loot for a tremendous post and a aall rpund thnrilling bloog (I aalso
love tthe theme/design), I don’t have time tto look
over itt all att thhe miute buut I hae saved itt annd alxo added your RSS feeds,
so when I have time I will bbe back to reaad mucch more, Pease doo krep upp the fantastic work.
xxx
2024.11.28 23:10 at 23:10
I really llike what youu guys aree uaually up too. Succh clever work and reporting!
Keepp upp the vesry god wors guys I’ve incorporated yyou gus tto myy oown blogroll.
hornyxxx.win/hornyvidph5de3c93fd72ae12
2024.11.29 17:52 at 17:52
Whenn I originally commented I clicked the „Notify me when new comments are added” checkbox annd noww
each tiime a commdnt iss addewd I gget four emails witfh tthe swme comment.Is thee any way yyou can remove people from that service?
Thanhks a lot!
javsutra.com
2024.12.02 20:16 at 20:16
This is a toopic that’s ear tto my heart… Cheers! Exactly where aare yiur contract detailks though?
xnxxgratis.com
2024.12.03 21:18 at 21:18
I goot this websit from myy fridnd who shared with me about
this web site and at the momeht this time I
amm browing this website and reading very informative postfs here.
miss av
2024.12.05 18:52 at 18:52
Woah! I’m realky loving the template/theme off thks site.
It’s simple, yet effective. A llot oof times it’s hard to gget thast „perfect balance” betweern usabilitgy and visyal appearance.
I muust say you’ve done a awesomme jjob with this. Also,
the blog loads ery quyick ffor me oon Opera.
Superb Blog!
mymissav
2024.12.06 17:57 at 17:57
Amazing! Thhis blogg look just like my old one! It’son a totally
different subject butt itt haas prestty much the samee layyout annd
design. Superb chouce of colors!
xxx fast
2024.12.08 20:26 at 20:26
Hello, i think thzt i noticed yyou visited
mmy weblog soo i ccame too goo back thee desire?.Iamm attemptijng too tto fnd
issues too enhanc myy website!I assume itss adequate too uuse some of your ideas!!
Akıllı bağlantılar
2024.12.14 14:31 at 14:31
Thanks so much for giving everyone such a spectacular chance to read critical reviews from this web site. It is usually very fantastic and as well , jam-packed with fun for me and my office colleagues to search your site at minimum thrice every week to see the newest guidance you have. Not to mention, I’m at all times fulfilled with all the excellent opinions you give. Selected 3 ideas in this posting are truly the very best we have had.
Live streams NFL
2024.12.16 21:20 at 21:20
Of course, what a splendid blog and informative posts, I will bookmark your website.Best Regards!