Connect with us

Kerítésen innen

Egészségügyi adataink rendőrkézen

Megosztás

Az új büntetőeljárás-jogi törvény megalapozza azt a lehetőséget, hogy akár alapos gyanú nélkül is lehessen majd eljárást indítani bárki ellen. Belenézhetnek egészségügyi adatainkba is.

Közvetlen kapcsolat az elektronikus egészségügyi szolgáltatással

Július elsejétől életbe lép a büntető eljárásról szóló törvény módosítása. Ez felhatalmazza a rendőrséget, bíróságot arra, hogy akár közvetlen elektronikus kapcsolattal egészségügyi adatokat kérdezzen le a polgárokról az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térből (EESZT).

Akár alapos gyanú nélkül

Magyar György ügyvéd a Népszavának azt mondta:

az új büntetőeljárás-jogi törvény megalapozza azt a lehetőséget, hogy akár alapos gyanú nélkül is lehessen majd eljárást indítani. Megjelenik az úgynevezett előkészítő eljárás fogalma – amely bárki ellen megindítható, ha felmerül, hogy esetleg bűncselekményt követhetett el. Elég lehet, ha valaki szóba jöhet egy bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban és „a kutakodás, az azonosíthatóság” körébe beletartozhat az egészségügyi adatok megszerzése. A szakember példaként említette: egy büntető eljárásnak lehet egyik lényeges eleme, hogy valaki megjelent egy kórházban, ahol kezeltette magát. Ez a kutakodás akár arra is szolgálhat, hogy egy gyanút meg lehessen a későbbiekben alapozni.

Kiszolgáltatottá teszik az állampolgárt

Más adatvédelmi szakértő a lapnak mindehhez hozzátette:

az e-térben gyűjtött egészségügyi adatokkal az új jogszabály életbe lépése meglehetősen kiszolgáltatottá teheti az állampolgárokat. Ahol például egy helyen megtalálhatók olyan információk is, hogy a gyanúsított szed-e rendszeresen valamilyen gyógyszert, és azt melyik patikában szokta kiváltani. Illetve van-e egy adott bűncselekménnyel összefüggésbe hozható pszichiátriai, vagy nemi betegsége.

(Forrás: Népszava)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük