Connect with us

Banánköztársaság

Egy mindenről semmit sem tudó szivárvány gyalázza meg a Szent Koronát?

Megosztás

Rétvári Bence, mint kereszténydemokrata politikus napirend előtt kért szót az országgyűlésben, a szivárványos Szent Korona ürügyén.

Újabb támadás a parlamentből

A KDNP képviselője kirohanást intézett a magyarországi melegek és homoszexuálisok ellen, akik szerinte meggyalázták a Szent Koronát, a továbbiakban „szentkorona”. Mindezt azzal tették a Budapest Pride szervezői, miszerint egy szivárványos mezőbe helyezték el a szentkoronát.

Rétvári felszólalásában erkölcsi aggályokat fogalmazott meg és persze tett egy kitérőt a házasság szentsége mellett, miszerint a magyar alaptörvény szerint csak egy férfi és egy nő házasságát ismeri el, a család a nemzet alapegysége.

Az egyébként az államtitkárok keserű kenyerét fogyasztó politikus egy petíciót hozott fel az ügy védelmében, pontosabban azt akarta bizonyítani, hogy ezt a szentségtelen cselekedetet az igazi keresztények egyöntetűen elutasítják.

A fent említett petíciót Schittl Eszter indította a CitizenGo-n, a tíz pontnak azonban jószerével semmi köze nincs a szentkoronához. Pontosabban ezzel kapcsolatban a 2. pontban fogalmazódik meg az aláírók véleménye.

2. Tiszteljük nemzeti és keresztény jelképeinket, csakis méltó módon használjuk őket.

A szivárvány Isten és ember szövetségének bibliai jelképe, a Szent Korona pedig nemzeti és egyben keresztény jelképünk. Elutasítjuk méltatlan lealacsonyításukat, káros ideológiáknak való alávetésüket.

A másik kilenc pont szóra sem érdemes

„Védjük meg a Szent Koronát!” – fejezte be mondandóját Rétvári Bence.

A KDNP-s politikusnak Völner Pál államtitkár válaszolt, aki folytatta azt a gondolatmenetet miszerint ez a kisebbség provokálja a többséget. A szentkorona a nemzet méltóságát jeleníti meg. A BTK is rendelkezik a nemzeti jelképek megsértéséről – így Völner.

„Szálljanak magukba azok, akik minden évben provokálnak bennünket” – fejezte be mondanivalóját.

Érdekes álcsörte volt ez a plenáris ülésen

Mindkét államtitkár megemlítette a nemzeti jelképekről szóló BTK paragrafust, majd gyorsan ki is faroltak a dologból és maradtak annál, hogy a már említett petíciót, milyen fontos emberek írták alá.

Idézzünk is néhány nevet:

Dr. Both Előd, Szent László-díjas csillagász, űrkutató
Dörner György, Kossuth-díjas színművész, az Újszínház igazgatója
Gajdics Ottó, újságíró, szerkesztő, műsorvezető
v. Hunyadi László, a Történelmi Vitézi Rend főkapitánya
László Tamás, építész, volt országgyűlési képviselő
Némethyné Dr. Uzoni Hanna, 25 unoka nagymamája
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója
Zelenák Zoltán Mihály, a Templomos Lovagrend Szent István kommendájának kommendátora

Na, szóval arról nem beszéltek államtitkár urak, hogy az ügyben a Szent Korona Rádió tett feljelentést a Szivárvány Misszió Alapítvány ellen, mivel a Budapest Pride idei logójában a koronát az LMBTQ-közösség szivárványával ábrázolják.

A feljelentők közleménye szerint a montázs provokáció

Szakrális, keresztény szentkoronát a fenti módon jelképezni annak súlyos meggyalázása. A tiltakozók véleménye szerint a Pride megrendezésének eltolt dátuma – augusztus 22. – is problémás, mivel az Szent István ünnepkörébe esik. A feljelentők hangsúlyozták: a Büntető törvénykönyv vonatkozó passzusai szerint aki nagy nyilvánosság előtt Magyarország himnuszát, zászlaját, címerét vagy a szentkoronát sértő vagy lealacsonyító kifejezést használ, illetve azokat más módon meggyalázza, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerint az idei Budapest Pride-ra az LMBTQ-közösség által propagált montázs azért nem sérti meg nemzeti jelképünket, mert magán a koronán az alkotók semmit nem változtattak.

Az ügyben korábban tett feljelentés a koronát, mint védendő jogi tárgyat határozta meg; a rendőrség álláspontja ezzel szemben az, hogy a változtatás nélkül ábrázolt szentkorona ennek a kritériumnak nem felel meg, az pedig, hogy a szivárványos háttér sérti sokak egyéni értékrendszerét, nem ok a bűncselekmény gyanújának megállapítására.

A hatóság szerint az, hogy a szentkorona mögött az LMBTQ-közösség ismert szivárványos háttere látható, sértheti mások egyéni értékrendszerét, de nem ad okot bűncselekmény gyanújának megállapítására.

A petícióban szerepel „a szivárvány Isten és ember szövetségének bibliai jelképe”, ezt Völner Pál is idézte, így aztán végképp érthetetlen, hogy mi a baj a szivárványos szentkoronával.

Sőt, ha már a nemzeti jelkép „meggyalázásánál” tartunk, akkor vizsgáljuk meg a nemrég a Várban megtartott közszolgák tisztavatását, ahol egy szentkorona másolatra tettek esküt, ami mégiscsak nevetség tárgya.

sze

szent korona

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük