Kerítésen innen
Egy nehéz nap éjszakája – Ébredés
2024 február 10 alighanem mint a NER fekete napja, de legalábbis mint „egy nehéz nap éjszakája” vonul be a magyar politikatörténetbe, hiszen két fontos állami tisztségviselőjük is kénytelen volt lemondani nemcsak jelenlegi posztjáról, de valószínűleg további karrierjéről is. Arról nem is beszélve, hogy a pedofil-botrányba éppen két női politikus, két anya bukott bele.
Szállnak rendelkezésünkre!
Napközben még csak annyit kötöttek az orrunkra, hogy a repülő, amivel Novák Katalin köztársasági elnök Katarig száguldott a maga kavarta botrány elől, elindult vissza, de nem tudtuk a fedélzeten van-e a „kishölgy”. Aztán este fél hat táján megtörtént amire vártunk és Novák Katalin egy közepes nívójú dilettáns színész stílusában lemondott.
A végső nagy hazugság
Még a lemondásban megfogalmazott indoklás is, hogy miért adott kegyelmet egy pedofil ügyben jogerősen elítélt gyermek-pszichológusnak(!), orbitális hazugság volt:
„Abban a hitemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rábízott gyermeke kiszolgáltatottságával. Hibáztam.”
Ha ez az indoklás igaz, az azt jelenti, hogy az ország első számú polgára nem bízik a bíróságok ítéleteiben, márpedig akkor nagy a baj. A lemondás többi eleme is megérdemelne itt egy-egy bekezdést, de a lényeg a fenti mondatban fogalmazódott meg.
Novák Katalin búcsúját a „Miatyánk” egy sorának lehunyt szemű teátrális felmondásával fejezte be.
A folytatás
Alig néhány perccel Novák Katalin lemondása után hasonló tartalommal posztolt bejegyzést Varga Judit egykori igazságügyi miniszter, a FIDESZ Eu-listavezető várományosa is. Varga, akit annak idején saját elmondása szerint Gulyás Gergely csábított haza miniszternek éppen Brüsszelből, a Pegasus-botrányt és államtitkára korrupciós ügyét még megúszta, de ezt a pedofiliában közreműködő elítéltnek adott kegyelem előterjesztését, majd ellenjegyzését már nem.
„Magyarország köztársasági elnöke a mai napon lemondott. A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében. „
Itt is nyomon követhető a „sánta kutya”
„A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését.”
Még mielőtt valaki arra hivatkozna, hogy az az aláírás csak egyszerű formalitás, amit mindig megadnak az illetékes miniszterek, emlékezzünk egy bizonyos Dávid Ibolya nevű MDF-es igazságügyiminiszterre. A hölgy 1998-ban megakadályozta, és most ne menjünk bele abba helyesen döntött-e, Göncz Árpád köztársaságielnököt abban, hogy kegyelmet adjon egy akkoriban ikonikus ügy elitélt vádlottjának, mert nem volt hajlandó ellenjegyezni az elnöki kegyelmet- írtuk alig néhány napja.
Ennyit a „nehéz nap éjszakája” végső nagy hazugságaikról.
A szombat története néhány lépésben
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is