Egy ócska Orbán-mondat margójára – maga a vegytiszta cinizmus

A magyar kormányfő főúri rezidenciáján fogadta a szlovák partnerét, északi szomszédunk első emberét. Arra most ne vesztegessünk szót miként kerül egy felcsúti legényke a királyi várba, ennél nagyobb a gond vele az, hogy kíméletlenül tapossa le a valóságot, hogy finoman fjezzem ki maga. Amit azonban Orbán  ezen a legutóbbi kormányfői találkozón megengedett magának a már maga a vegytiszta cinizmus.

Kiállt és azt mondta:

“Persze az oltás a fontos. Magyarországon sajnos sokan nem oltatják be magukat, és ők továbbra is ki vannak téve a kockázatoknak…”

Ezt a velejéig cinikus  a mondatot egy olyan teljhatalmú kormányfő mondta ki -szemrebbenés nélkül- akinek az országában nem tudni miért több mint egy millió embert, főleg idős nyugdíjasokat oltottak olyan vakcinával ami semmit sem ér, olyan mintha egyszerű sósvizet fecskendeztek volna be nekik, a többit a placebo-hatásra bízva.
Már a kínai vakcina alkalmazásának bevezetése, és erőltetett használatának kezdete óta komoly ellenszenv van vele szemben, úgy a laikusok, mint a komoly virológus szakemberek szerint, akikkel szemben állnak a felelőtlen, “elkötelezett” komoly médiahátszéllel támogatott ilyen-olyan, olykor a saját szakterületükön akár kiválóan is teljesítő “kormány-doktorok”.

Duda Ernő virológus, genetikus-biológus, professor emeritus szerint biztonságos ilyen esetekben ( ha nem képződik ellenanyag a szerk.) egy harmadik és egy negyedik oltás beadása is, hiszen a Sinopharm esetükben csupán “méhcsípés”. Azt is hozzátette, hogy az inaktívált vakcinák hatékonysága más esetekben, mint a szezonális influenzaoltások tekintetében sem tökéletes, jó esetben 70 százalékos védelmet biztosít. (Klubbrádió)

Vissza Orbán cinizmussal átitatott mondatához

Miközben tehát milliós nagyságrendű idős ember életével játszik, még az sem zavarja, hogy felelőtlen magatartásával az egyik ha nem a legfontosabb bűnös előkészítőjévé válik a ki tudja hány halottat kívánó esetleges őszi negyedik hullámnak, amitől  a főváros napokban induló  ingyenes tesztelési programja, vagy  a különböző civil csoportosulások hangos kiáltása sem menthet meg minket.

És akkor, csak hogy ne feledjük:

“Persze az oltás a fontos. Magyarországon sajnos sokan nem oltatják be magukat, és ők továbbra is ki vannak téve a kockázatoknak…”

Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, 2021. június. 29.

Kapcsolódó

cinizmus

Pálmai Tamás

További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.

A Banánköztársaság rovatban megjelenő írások nem minden esetben képviselik portálunk véleményét.

Egy hozzászólás itt: “Egy ócska Orbán-mondat margójára – maga a vegytiszta cinizmus

  • 2021.06.30 - 10:45
    Közvetlen hivatkozás

    Neki fontosak a számok nem az emberek élete, egy agyhalott hataloméhes putris cigány…

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük