Egy rémálom! Ónoseső, csúszós, veszélyes utak – Közlekedjen óvatosan!

Csütörtökön délnyugat felől érkező mediterrán ciklon és csapadékzónája ónosesővel alakítja az időjárást. Országszerte borongós időre számíthatunk, sokfelé élénk, erős ÉK-i széllel. Reggel, délelőtt azonban keleten még lehet napsütés. A Duna-Tisza közén csak kisebb eső fordulhat elő. A Duna vonalában, illetve a környékén számítani lehet délelőtt több-kevesebb esőre, ónos esőre, délután vegyes halmazállapotú csapadékra.

Ilyen lesz a csütörtök

Figyelem! Jelenleg is több megyében van riasztás az ónoseső miatt!

A legjelentős mennyiségű csapadék a Dunántúlon hullik. Eleinte a Dunántúl keleti, délkeleti harmad részén eső, a középső területeken többfelé ónos eső, a nyugati, északnyugati harmadán már egyértelműen hó, havas eső hullik, mely a déli óráktól már határozottan a Dunántúl középső, majd keletebbi részeire is kezd átterjedni.

Estig a nyugati, északnyugati országrészben helyenként 20-30 cm-es hóréteg is kialakulhat, de inkább a 10 cm lesz a jellemzőbb hóvastagság.

Estére a Dunántúlon legyengül, majd megszűnik a havazás, a Duna környezetében a havas eső, eső. Éjszaka már a keleti országrészben fordulhat elő helyenként kevés, többnyire jelentéktelen eső, ónoseső, északon havas eső, hó, de a mennyisége messze elmarad a dunántúlitól. Reggelre keleten is megszűnik a csapadék, és a szél is lemérséklődik.

Pénteken fokozatosan kelet felé elhagyja térségünket a ciklon, mögötte vékonyodik, felszakadozik a felhőzet, a Dunántúlon kisüthet a nap is. A keleti, északkeleti határszélen előfordulhat kisebb eső, havas eső, havazás. Gyenge, mérsékelt D-ies, északnyugaton élénk DK-i szél fúj.

Éjszaka tovább vékonyodik, csökken a felhőzet. A keleti határszélen sem várható már csapadék. Reggelre a vastag hóval borított nyugati tájakon -10 fok köré csökken a hőmérséklet, a Tiszántúlon viszont nem valószínű fagy.

A hőmérséklet jellemző átlaga (oC):

csütörtök délután északnyugaton 0, délkeleten +7,

péntek reggel északnyugaton -4, délkeleten +3,

péntek délután északnyugaton +1, délen +4,

Hogyan tovább?

– A hétvégén újabb mediterrán ciklon érinti hazánkat.

– Szombaton, nyugaton és északon napos, az ország délkeleti felén erősen felhős, borongós időre készülhetünk, de számottevő csapadék nem valószínű. Fokozatosan megélénkül, éjszaka viharossá fokozódik az É-ias szél.

– Vasárnap a Dunántúlon lehet napos az idő, a keleti országrészben előreláthatólag borult ég, és főként a Tiszántúlon jelentősebb havazás, északkeleten havas-  ónoseső, eső a legvalószínűbb. Sokfelé viharos lesz az É-i szél. A legerősebb széllökések a Balaton térségében elérhetik, a 80 – 100 km/h-t.

– Hétfőn a Tiszántúlon borult ég és havazás várható, a Tisza vonalától nyugatra viszont napsütés és csapadékmentes idő ígérkezik. A nyugati határszélen is előfordulhat kisebb hózápor, havas eső zápor a napsütéses időszakok mellett. A légmozgás jelentősen mérséklődik, de így is többfelé élénk marad.

– Kedden, szerdán változóan felhős ég, napsütés, keleten és nyugaton kedden még mindig élénk É-i szél valószínű.

Biometeorológia

CSÜTÖRTÖKÖN keleten meleg, nyugaton hidegfronti hatásra kell készülni. Emellett a Dunántúlon napközben jelentősebb csapadék is hullik, miközben keleten csak éjszaka fordulhat elő kevés csapadék. A frontra érzékenyek keleten fáradtságra, álmosság érzetre panaszkodhatnak. Nyugaton felerősödhet a korábbi műtétek és törések helyén a fájdalom. Fejfájás jelentkezhet. A csapadékos idő a szív és érrendszeri betegeket viseli meg. A helyenként erős szél ingerlékenységet okozhat.

PÉNTEKEN jelentősebb fronthatás nem terheli szervezetünket. Fokozatosan elhagyja térségünket a mediterrán ciklon. A frontra érzékenyek tapasztalhatnak még kis mértékű egészségügyi panaszokat. Esernyőt már nem kell magunkkal vinni, esetleg a keleti, északkeleti határszélen élők vigyenek, mert ott előfordulhat vegyes halmazállapotú csapadék.

Forrás

(A nap friss hírei)

ónoseső

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük