Ez a nap
Egy szóval: brrrr…., bővebben: talaj menti fagy és eső várható a hétvégén
Ha nem hisz a szemének, amikor kinéz az ablakon, akkor csak annyit tudunk mondani a hétvégére várható időről: talaj menti fagy és eső is várható.
Front hátán front
A Kárpát-medencét szombat estig egy sekély ciklon, illetve annak meleg-, majd hidegfrontja éri el. A hétvége első napján a felhős ég mellett többfelé számíthatunk csapadékra.
Szombaton az erősen felhős vagy borult ég mellett többfelé, nagyobb mennyiségben az északi országrészben kell esőre, záporra számítani, a Nyugat-Dunántúlon esetleg zivatar is kialakulhat, majd késő délután nyugat felől már vékonyodik, szakadozik a felhőzet.
illusztráció: met.hu
Kezdetben a déli szelet kísérhetik Sopron térségében élénk, esetleg erős széllökések, majd szombaton délután egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira fordul a szél, estétől megerősödik, néhol viharossá fokozódik.
illusztráció: met.hu
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de néhol ennél pár fokkal hidegebb is lehet. Egy-egy helyen talajmenti fagy is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 10 és 17 fok között várható, délen lesz a legenyhébb az idő.
Folytatás….
illusztráció: met.hu
– Vasárnapra változóan napos-felhős időre van kilátás. Reggel, délelőtt erős lökésekkel kísért, délután mérséklődő északi szél fúj. Országszerte lehet számolni pár órás napsütéssel, a délkeleti térségben ígérkezik nagyobbrészt változóan felhős égbolt. Reggel északkeleten eshet még eső, majd napközben a középső országrészben alakulhat ki elszórtan futó zápor.
– Hétfőn reggel hideg lesz, foltokban fagy is előfordul. Délelőtt, főként nyugaton még felhős idő a valószínűbb, keleten már délelőtt is a napsütés ígérkezik jellemzőbbnek. Ott élénk északi szél fúj.
– Kedden, szerdán is hidegnek ígérkezik a reggel, foltokban gyenge fagy is előfordulhat. Reggel, délelőtt párásság, ködfoltok képződhetnek, napközben napos, fátyolfelhőzeten át szűrt napsütéses időre számíthatunk.
– Csütörtökön, pénteken változékonyabb, frontokkal tarkított, zömében felhős idő kialakulása körvonalazódik. Mérséklődik az éjszakai lehűlés, szórványos csapadék is érkezhet.
Közlekedésmeteorológia
Szombaton borongós időben elszórtan előforduló esőktől vizes, nedves és csúszós útszakaszokba futhatunk. Éjszaka erősödő északnyugati széllökések nehezítik a közlekedést.
Szerző
Friss
- ‘Úgynevezett kérdések Gönczi Gábor úgynevezett műsorvezető úgynevezett szájából elhangozva’ – Exkluzív cucc Orbántól…
- Óvodában ‘toboroz’ a honvédség, de no para: éles gránát nem került elő….
- ‘Volt kifütyülni a török himnuszt?’ – Az UEFA most sem volt elnéző az MLSZ-el
- Szívzűr – Saját bőrön
- Orbán USAID-kormánybiztosa -pakk helyett- cokit kapott az amerikai szervezet munkatársától – Frissítve!
- Megnyertük! A Várkert bazárba tömörül a Türk Államok Szervezetének Informális Csúcstalálkozója
- Apa, kezdődik! Távozik a Pride-ot szervező alapítványból egy magazin főszerkesztője az ‘ellehetetlenítő törvény’ miatt
- A KDNP-s politikus, akinek újabb szavazatokat sikerült amortizálnia – Na de Béláim, mi a cél?
- Nem tudom eldönteni, mi érdemli meg jobban az utóbbi 10 nap hülyeségdíját… – Hétvégi Lendvaiságok
- Magyar Péter úgy kell a kormány prop.-nak, mint egy falat kenyér – Na jó, most Ukrajna is bejött a képbe, de megvan az összefüggés