Koronavírus
Egyik haditerv nem tudja mire utasít a másik?
Megjelent Kásler Miklós -Müller Cecília kiadásában és szerkesztésében a legújabb rendelkezés, ami természetesen szombaton érkezett az érintettekhez. Az ezelőtti legutolsó rendelkezés, amely szabályozza a betegutakat szeptember 2-i keltezésű, és egészen más betegutakat ír le, mint a mostani haditerv – írta Dr. Kunetz Zsombor közösségi oldalán.

„A Szeptember 2-i többek között arról rendelkezik,
hogy a kórházi ellátást igényló betegeket hova és mely kórházakba kell szállítani,
addig az új körlevél a szombati
már arról is rendelkezik, hogy a gyanús eseteket a területileg illetékes infektológiai osztálynak kötelessége felvennie megfigyelésre, eddig a
MENTŐSZOLGÁLAT határozta meg a betegutakat.
Erre a finomításra márcsak azért is szükség lehet, mert több forrásból is látva, a COVID szűrés már a tünetes betegek esetében is akadályozott, tehát esetleg napokat, akár egy hetet is ki kell húzni eredmény nélkül.
Az igazán fontos változás
azonban az igazolt középsúlyos, súlyos COVID betegeket érinti. A szeptember 2-i haditerv még arról szólt, hogy
az orvosegyetemek klinikái, illetve a megyei kórházak veszik fel ezeket a betegeket.
A szombati csatarend pedig, ennek már egészen más változatát adja elő.
Budapest és Pest megye esetében becsúszik elsődleges ellátóként a János Kórház (ami éppen most teltbe a hírek szerint), vidéken viszont teljesen átalakult a helyzet, ugyanis az eddigi 18 megyei kórház és egyetemi klinika helyett a kapacitás elsődleges vonalát öt központra csökkentették.
Öt vidéki kórházat jelöltek ki elsődleges ellátóként az eddigi 18 helyett.
Így maradt három megyei az ötből BAZ, Tolna, Szabolcs, azonban Dél-Alföldre már a Kiskunhalasi kórház, míg egész Észak-Dunántúlra az Ajkai Magyar Imre Kórház vigyáz.
Másodlagosan lép be a többi megyei és egyetemi kórház csak.
Nem tisztán világos,
hogy ennek a haditerv változásnak mi a most a relevanciája, beteltek volna az eddigi megyei és egyetemi intézmények? Nem valószínű, sokkal inkább valószínű, hogy helyi lobbi érdekeke menetén ismét egy-egy kórházat kiürítenek és teljesen a COVID ellátásnak rendezik be.
Ahogyan ezt tették tavasszal is
Csakhogy az első nagyobb hullám levonultával, az Ajkai Kórházban a dolgozóknak megígérték, hogy többet nem kell első vonalban helytállniuk, ők már megcselekedték. Így ők most eléggé átverve érzik magukat, míg a rendelkezésnek az értelmét sem látják, sokan már most azon gondolkodnak, hogy mielőtt kényszerítik őket felállnak.
Mert ez nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás, a szombati napfényben.”
Szerző
Friss
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem
- ’15 éve folyamatosan ugrik a lovénk kattintás nélkül is’ – reagálta egy hozzászóló Orbán keddre rendelt gyűlöletkeltésére
- A Reichstag égése
- Szijjártó 1.000 milliós zászló-molinó rendelése Balásy cégénél landolt (tátott száj-emoji!)