Connect with us

Kerítésen innen

Egyoldalú levelezés a debreceni polgár és Papp László polgármester-közszolga között – Előbbi ír, utóbbi nem válaszol

Egyoldalú levelezés a debreceni polgár és Papp László polgármester-közszolga között - Előbbi ír, utóbbi nem válaszol
Megosztás

„Barátaimmal 2024. augusztusa óta levelezgetünk Dr. Papp László, Debrecen megyei jogú város polgármesterével. Jelenleg egyoldalú a levelezés, mert a polgármester úr „elfelejtett” 30 napon belül válaszolni legutóbbi, közérdekű levelünkre. Olvastuk, hogy a Loki már több hete ég, biztos van dolga Papp úrnak bőven – kezdte szerkesztőségünknek írt levelét egy „debreceni polgár”, Budácsik Lajos.

„Ehhez képest

a debreceni hátrányos helyzetű gyermekek támogatása sokadrangú problémája lehet a „maradandóság” városa vezetőjének. Azt nem is merem feltételezni, hogy csak akadékoskodó, kákán is csomót kereső polgároknak tartanak bennünket, hisz’ ez egy magát keresztény szellemiségűnek mondott városban ugye teljesen elképzelhetetlen.

Csakis a Loki és talán az akkugyárak lehet a probléma, bár ez utóbbi sínen van, elzálogosították már évtizedekre a városban élők jövőjét. Így mi botor levélírók csak találgatni tudunk. Hogy mit, az maradjon a mi kis titkunk. Alább olvasható a hétfő délután Dr. Papp Lászlónak küldött levelünk. Kérem a Tisztelt Szerkesztőséget, segítsen abban, hogy a levelünkben leírtak nyilvánosságot kapjanak.”

A levél

Tisztelt Polgármester Úr!

Szeretnénk emlékeztetni arra, hogy 2024.szeptember 17.-én, 9 óra 15 perckor email- ben válaszoltunk az Ön pár nappal korábbi levelére. Mivel a válasza megmaradt az általánosságok szintjén, ezért közérdekű javaslatunkat, és a köz érdeklődésére joggal számító kérdéseinket megismételtük. A jogszabály által előírt idő a válaszadásra eltelt, nem kaptunk arról értesítést, hogy az önkormányzat apparátusának nem elegendő egy hónap a válasz előkészítésére.

Magyar állampolgárként, debreceni lakosként jogunk van ahhoz, hogy a város polgármesteréhez -a köz szolgájához- bármilyen kérdésben forduljunk, arra tisztességes időn belül választ kapjunk.

Nos, ez máig nem történt meg. Valószínűleg csak feledékenységből, arra nem is merünk gondolni, hogy levelünk a kukában végezte. Nem szeretnénk a szót tovább szaporítani, Ön is, mi is gondolunk valamit, ami valószínűleg nagyon távol van egymástól. Azért, hogy megkíméljük idejét, megismételjük a kéréseinket. Egyértelmű választ várunk Öntől arra, támogatja-e, hogy:

az önkormányzat- alanyi jogon–, részesítse egyszeri, tanévkezdési támogatásban a debreceni családokat, az alábbiak szerint:

  • azokat a családokat, ahol a nettó kereset nem éri el a 150 ezer forintot, gyermekenként 50 ezer forinttal támogassa az önkormányzat;
  • azokat a családokat, ahol a nettó kereset a fenti összeget meghaladja, de nem éri el a 300 ezer forintot, gyermekenként 30 ezer forinttal támogassa az önkormányzat.”

„Továbbra is várjuk az Ön hivatalos, konkrét válaszát a következőkben:

  • 1; Mennyi közpénzbe került a Debreceni Nemzetközi Iskola felépítése?
  • 2; Debrecen megyei jogú város önkormányzata, és cégei –a 2019-es átadása óta– évente mennyi közpénzzel támogatta, támogatja az anyagiakban dúskáló elit magániskolát? Kérjük megadni azt is, tanévente hány tanulója volt az iskolának.
  • 3; Szeretnénk tudni, hogy az elmúlt öt évben –évente– hány főnek, és mekkora összeget fizetett ki összesen az önkormányzat iskolakezdési támogatásra.
  • 4; Kérjük megadni, hogy 2020-óta hány hátrányos helyzetű gyermek kapott évente támogatást, és ennek az összege mennyi volt.
  • 5; Az Ön személyes véleményét kérjük arról, mire elegendő a hátrányos helyzetű gyermekeknek–10-hónapig–adható, 5000 forintos önkormányzati támogatás. Ön is édesapa, úgy gondolja, hogy ez az összeg tényleges segítség egy társadalom peremén élő családnak, gyermekük tanulásához?
  • 6; Korábbi kérdéseinket kiegészítve kérjük annak megadását, hogy 2019-óta az önkormányzat és cégei mennyivel támogatták, támogatják a Debreceni VSC labdarúgó csapatát, illetve a Nagyerdei Stadion fenntartását.”

Tisztelt Polgármester úr!

Várjuk konkrét, tényszerű válaszát.

Megjegyzés: tájékoztatjuk,hogy levelünket megküldjük a sajtónak is.

Debrecen, 2024. október 21

Tisztelettel

Dr. Budácsik Lajos, Somogyi László, Szabó Zoltán, Szabó Zoltánné debreceni lakosok”

Kapcsolódó

Szerző