Elsők között írtuk meg, hogy este rálőttek valakire a VIII. kerületben. a rendőrség példás gyorsasággal fogta el az elkövetőket.



A kocsi elé álló két férfit már korábban elfogták a Magdolna utcában. Harmadik, lövöldöző társukat pár órával később az Orczy úton kapták el.
Mindhárom férfit előállították, felfegyverkezve, csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indult ellenük eljárás.
Az autó elé álló két férfit őrizetbe vették, kezdeményezik letartóztatásukat.

A harmadik férfi elfogását követően kiderült, hogy ellene elfogatóparancsot adott ki a Debreceni Törvényszék, mert nem kezdte meg letölteni jogerős szabadságvesztését, így őt a kihallatását követően a számára kijelölt büntetés-végrehajtási intézetbe viszik.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét