Elmész Te, ahova gondolom! – Ünnep utáni cseppet sem ünnepi gondolatok

Hétvégén ünnep volt. Kinek ilyen, kinek olyan, de ünnep. Írhatnám, hogy ennek megfelelően viselkedtek a fel- és megszólalók is, de ez sajnos nem igaz.

Szégyen

Orbán Viktor, magyaroroszág miniszterelnöke, aki szó szerint Nagy Imre és 1956 koporsóján ágálva rágta be magát a köztudatba, most az éppen miatta és paranoiás köre miatt – a valóság elől- a kishíján félig lezárt Zalaegerszegre menekült. Zala megye székhelyén mondott valami beszéd-félét, ami úgy hangzott, mintha az eddigi szónoklataiból vágták volna össze.

Ha már a “hangzott”-nál tartunk: Orbán hangszíne olyan volt, mintha valami makacs megfázás, vagy influenza gyötörné, de az is lehet, hogy az éppen aktuális lelkiállapota kivetülését érzékelhettük. Akár ez, akár az, de valami történt, még akkor is, ha környezete a “legszebb” brezsnyevi időket idézve tagadja azóta is, hogy a vezérnek, ennek az acélembernek, bármi baja is lenne.

Egy szó, mint száz: Orbán ünnepi fellépése tartalmát és körítését tekintve is súlyos szégyen volt.

Na és a többiek?

Az ellenzék oldalán minden a szokott formábban zajlott azzal a különbséggel, hogy most nem egy nagy, hanem számtalan “kis színpadon” szólaltak fel a szónokok, de tény és való, hogy igazán nagyívű beszédet senki sem mondott. Nagygyűlést csak a “Mi Hazánk” hirdetett, de az ő kártékony, avítt mondandójukra itt nem térnék ki.

A nap fő attrakciója

A tanárokért meghirdetett tüntetésre elképesztő létszámú ember ment el. A részletekről már mindent megírtak. Jó volt látni végre, hogy az igazi szoldalitás sem hunyt még ki a társadalomból és hogy végre valódi tömeg lepte el a pesti utcákat. Ezért is volt érthetetlen, hogy miért kellett a tüntetők haragját -még ha itt-ott színvonala- zenélgetéssel feloldani. Miért nem lehetett hangsúlyozni a tömeg elkeseredettségét. Erre bizony kevéskék voltak az önmagukban kiváló beszédek. Ez a szervezési hiba volt, több, mint bűn!

Friss!