Kerítésen innen
Előzetes az M1 híradójának szombat esti adásából – Szemző Áron: az imént hívtak fel az M1 híradótól….
Szemző Áron – a Pest megyei közgyűlés Momentum frakciójának vezetője, az Egyesült Ellenzék képviselője Budakeszi 5. sz. választókerületében, a Budakörnyék Fejlődéséért Egyesület elnöke „ma benne lesz a tévében”, méghozzá a közszolgálatiban!
Épp most hívtak…..
Közösségi oldalán számolt be a frakcióvezető a telefonbeszélgetésről:
„Az alábbi riport iránt érdeklődtek, amelyet a német közszolgálati televízió készített:
Gyakorlatilag arra próbáltak rákérdezni,
hogy
miért rohanunk egy német tévéhez hazát árulni.
Én elmagyaráztam a kedves riporter úrnak, hogy Németországban nem úgy működik a közszolgálati tájékoztatás, mint itthon. Németországban nem megrendelésre készítenek propaganda anyagokat, hanem olyan riportokat készítenek, amelyben a kormány oldalt és az ellenzéket is megkérdezik, tudósítanak az IGAZSÁGRÓL.
Ezután azt kérdezte tőlem az M1 propagandistája,
hogy nem lett volna-e etikusabb, hogy ha a háziorvosok helyett az intézményvezetőket kérdezzük meg arról, hogy van-e elegendő védőfelszerelésük.
Elmondtam neki, hogy azért nem az intézményvezetőket kérdeztem meg, mert ők a kormánnyal karöltve azt mondják, hogy mindenhol van elegendő védőfelszerelés, a frontvonalban dolgozó háziorvosok azonban ennek az ellenkezőjét állítják, ezért kérdeztük meg őket.
Kérdezett Budakesziről is, amivel kapcsolatban elmondtam, hogy Budakeszin kaptak védőfelszerelést a helyi egészségügyi dolgozók az önkormányzattól.
Természetesen hozzájárultam a nyilatkozatom felhasználásához
Nem azt kéne számonkérniük, hogy egy önkormányzati képviselő esetlegesen miért nyilatkozik másoknak is, hanem önvizsgálatot kéne gyakorolniuk, hogy ők miért csak azokat szólaltatják meg, akik a kormány álláspontját harsogják.
Nagyon kíváncsi leszek, hogy milyen lejárató propaganda anyagot fognak ebből estére kotyvasztani.
Szerző
Friss
- Kocsis közszolga szerint minden bajunk okozója visszamenőlegesen és a jövőbe látva is Magyar Péter és pártja
- Ujhelyi: Orbán elmeháborodott politikai lépése – Végleg elárulta a határon túli magyarokat
- Körözött lengyel politikus búvóhelyét találták meg Budapesten – Hiába no, szép ez a mi fővárosunk….
- Bruck András: elváltak haragos útjaik
- Nem egyszerű manapság Tiborcznak lenni….
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!