Emlékezzünk az előző választások előtt is óbégatva kampányoló Orbán Viktor Mihályra 0 720

Orbán

Orbán Viktor  álltában is, de így választások előtt mindig a tűzzel játszott, olyan beszédeket tartott és tart amelyek polgárháborús hangulatot gerjesztettek. Ma sincs ez másképpen.


Figyelem, így beszélt a főpopulizátor

„Tudjuk azt is, hogy 2006-ban, 16 évnyi demokrácia után ezen a napon puskákkal vadásztak ránk a pesti utcán. Lovasrohamot vezényeltek, és kardlappal verték a békés ünneplőket. Azt is tudjuk, hogy mindez azért történhetett, mert azok kezében volt a kormányzati hatalom, akik gátlás nélkül felhasználhatták az állam fegyveres testületeit saját népük ellen.”

Mintha nem ő ekézte volna az akkori TV elnököt, Rudit, hogy felelős a székháznál történt atrocitásokért, mert nem vette át és nem olvastatta be a 64 vármegyés, ma már ásotthalmi előember által szorgalmazott petíciót. Ezt kapd ki Viktor és fő műsoridőben erre reagálj a köztévében!

Aztán így folytatta: „Tudjuk jól, ne legyen kétségünk felőle, ma ismét közénk lövetnének – jó esetben gumilövedékkel –, és megint ránk vezényelnék az állam erőszakszervezeteit. Ma is megtennék, ha megtehetnék, csak azért nem teszik, mert a magyarok elsöprő többsége a legutóbbi választáson félretolta őket.”

Egy másik alkalommal és évben

azt a tömeget hergelte, akik pofátlanul „békemeneteseknek” hívták magukat. Lám, a volt népszabis, mára a Demokrata főszerkesztőjévé vedlett  fideszes fenéktakarító, nem átallott volna  akár lövetni is azok közé, akik szerinte március 15-re támadást indítottak volna anarchista módon az ország ellen. Vajon honnan vette mindezt?

És akkor a felcsúti viktátor szájára vette József Attilát is. Romlott, téveszmés, politikai epilepsziás rohamában annak a költőnek nevét, kinek szobrát makutyi, esztelen előítéletességgel éppen az az oldal akarta eltávolítani, melynek pávatáncos szószólója maga a miniszterelnök volt.

„A szabadság értelme az, miként József Attila tanította, hogy fölszabadíthatjuk és fölszabadítjuk a saját életünket.”

Téveszmés, tudathasadásos állapota ez a főpopulizátornak, miként a holokauszt évre vonatkozó egykori magatartása is. Szabadíts meg minket a gonosztól Uram! Majd így folytatta:

„Készülődjetek! Most befejezhetjük azt, amit 56-ban elkezdtünk. Mindenkire szükség lesz. A tanárra, az orvosra, a boltosra, a munkásra, a sofőrre, az egyetemi professzorra, a hentesre és a virágárusra, a fiatalokra és az idősekre. Mindenkire szükség lesz.”

Hadrendbe szólított, csapatainak felállítására buzdított

Mit akart ez a pökhendii paprikajancsi, magát nemzetmegváltónak képzelő kisvasutas? Testvérgyilkosságot, vérontást, polgárháborút? És mit akar majd most, ötvenvalahány nappal a választások előtt, ha már az előzőnél is így hőbörgött?

Nincs semmi pezsdítőbb annál, mint amikor rá lőnek az emberre, de nem találják el- mondta a jó öreg Winston. Biztos azért érzem úgy, hogy csupa pezsgés az életünk. Valójában minden küzdelem, minden támadás és kilőtt golyó mögött ugyanaz a szándék rejlik, legyen szó rezsiharcról, bankadóról, alkotmányról, vagy bármi másról.  Mit kell hát tennünk ötven nappal a választások előtt? Fújjátok meg a kürtöket és nyergeljetek, mert holnap reggel indulunk!


Aki tűrte, hogy a minap a magyar szélsőjobb ugyanazon zászlók alatt masírozzon a várban a Kitörés napját dicsőitve, mint amelyek alatt 6 millió, köztük 600 ezer magyar zsidót öltek meg a nácik a II. világháború idején. Aki tűrte, hogy nemrég mintegy 10-15 fekete ruhába öltözött, kopasz, kigyúrt férfi zavarja a rendet az NVI bejáratán belül, és aki hagyta, hogy hasonló figurák önkényesen egy belvárosi éttermet foglaljanak vissza, az vajon még mire lesz képes a hátralévő nem egész két hónapban? Ez az év nem migránsokról, nem Sorosról, nem ellenzékről, hanem csak és kizárólag Orbán Viktor Mihályról szól!

Még ezt is lehet:

 

Fidesz-versenykiírás: ki tudja brutálisabban gyalázni Juhász Pétert? A díjat közpénzből fizetjük

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfrissebb cikkeink

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Nem egyenlő minden gyermek az Orbán-kormány előtt: miközben a családvédelmi akcióterv újabb gyerkőcök …

újhelyi

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn A  magyar korrupciós jelentés nyilvánosságra hozatalát kezdeményezte az Európa Tanácsnál szerdán Ujhelyi István. Az …

mindenki

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Szerdán Dr. Budácsik Lajos a Városi Kurírban közölte nyílt levelét, (a cikk alatt …

Megosztás Facebook Twitter Pinterest Gmail Nyomtatóbarát LinkedIn Sajnos a Városi Kurír egy technikai hiba miatt lekéste a bejelentés élőben közvetítését, …

Pin It on Pinterest