Connect with us

Ez a nap

Mi jöhet még? Fegyvergyártó összeszerelő-ország

Megosztás

Gyalogsági kézi lőfegyvereket fog gyártani Magyarország – jelentette be a Simicskó István honvédelmi miniszter és Karla Slechtová cseh védelmi miniszter szerdán Budapesten.

Simicskó: „a magyar hadiipar újraindul”

Simicskó István elmondta: cseh licenc alapján első lépésben a fegyverek összeszerelése indul meg, majd 2019 januárjától a teljes gyártás Magyarországon lesz. Ez mintegy kétszáz embernek új munkahelyet is jelent majd – tette hozzá.

Az erről szóló licenc-szerződést szerdán Budapesten írta alá David Höfer, a Ceská Zbrojovka Export vállalat vezérigazgatója és Kránicz Roland, a HM ARZENÁL Zrt. vezérigazgatója.

A miniszter felidézte, a Magyar Honvédség fejlesztését már tavaly megkezdték, egy felívelő pályát rajzoltak meg. Ennek nyomán 2026-ig ütemezetten dolgoznak azért, hogy a Magyar Honvédség egy ütőképes, professzionális haderővé váljon. A lőfegyverek magyarországi gyártásáról szóló bejelentést Simicskó István történelmi jelentőségűnek értékelte.

Kiemelte: ezzel újabb mérföldkőhöz érkeztek a Magyar Honvédség fejlesztésében. Azt mondta: újabb mérföldkőhöz érkeztek a Magyar Honvédség fejlesztésében, „a magyar hadiipar újraindul”.

Katonai képességeiket a V4-kel együtt, egymás erejét megsokszorozva akarják fejleszteni

Simicskó István a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a magyar hadiipar újraélesztése során törekszenek arra, hogy elsősorban a V4-es országokkal együttműködve alakítsák hadiipari kapacitásaikat, s hogy különböző katonai képességeiket egymás erejét megsokszorozva fejlesszék.

A miniszter elmondta: egy szakemberekből álló munkacsoporttal döntötték el, hogy a lőfegyverek gyártásáról a csehekkel állapodnak meg. Az ezen licenc alapján készülő fegyvereket már katonák és rendőrök is tesztelték.

Karla Slechtová cseh védelmi miniszter azt mondta: a Cseh Köztársaság minden védelmi ipari együttműködést támogat a két ország között. Szavai szerint nagy szerződést írtak most alá Budapesten. A tízéves távlatú szerződés 100 millió euró értékben, 200 ezer lőfegyverről szól. E Magyarországon gyártott fegyverekből a cseh haderő is részesül majd – tette hozzá.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük