Connect with us

Koronavírus

Ereszalja helyett 2.5 milliárdért lélegeztetőgép-raktár épül – eközben a kórházakban….

lélegeztetőgép
Megosztás

Ez az az ország, ahol évtizedetekig azzal példálózott mindenkik, hogy erre, arra a felesleges dologra vannak súlyos pénzek, de bezzeg nincs elég lélegeztetőgép. Majd jött -ahogy az nálunk szokott- a ló túlsó oldala.

Elindult a fürkész-had

A pandémiával egyidősben az ország feje útnak indította fürkész-hadát, hogy szerezzenek be minél több lélegeztetőgépet. Egyszerűbb lett volna persze a dolgot tapasztalt külkereskedőkre bízni, de azok a végén még szakmai megondolálok és a matematika alapján döntöttek volna, márpedig nekünk (neki) akkor masina kellett minden mennyiségben. Ne ragozzuk, mindenki tudja a letaglózó számot: lett is több tízezer ilyen-olyan, többnyire állítólag „olyan” azaz ócska, de legalább jó drága gép.

„A kormány a helyén van!”

Ahogy szétválogatták a használhatót a „tartaléktól”, szinte azonnal kiderült, hogy nincs elég személyzet a gépek üzemeltetéséhez:

„A kormányfő állítja, hogy felkészült az egészségügy, de a lapunk birtokába került levél szerint a Korányiban és a Szent Lászlóban annyi a súlyos beteg, hogy a „lélegeztető kapacitása betelt”. A Korányiban már a szakemberek is fogytán.” Népszava

Mindeközben a kormányfő elgondolkozó arccal adja az újabb és újabb riportokat, amikben igyekszik azt a látszatot kelteni, hogy a „kormány a helyén van”, pedig nincs. Szó sincs ugyanis arról, hogy a védekezésnek lenne felépített, szakmailag jól követhető rendszere, csak összevissza ötletelgetés folyik hol jó, hol nevetséges döntésekkel, mint például az, hogy 23-óra után be kell zárni szórakozóhelyet. Micsoda hülyeség ez, addig nem hat a vírus,  vagy csak kevésbé.

Mégsem akarták az eresz alá kivágni!

A sok megvásárolt lélegeztetőgép tárolására -mégse rozsdásodjon valahol egy vidéki majorság udvarán, meg aztán ehhez is le lehetett húzni az EU-t némi lével- építenek 2.5 milliárdért (2.500 millióért) egy „raktárbázist”, ahol a sok „fűrkészárú” mellett néhány európai színvonalú EU tulajdonú gépnek is szorítanak helyet.

Ravasz!

 

lélegeztetőgép

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük