Esztergályos Cecília és az Ő emlékei a régi diktatúráról -amiben ingyen szerzett két diplomát- szemben a ma demokráciájával

Érdekes az emberi agy. Egy kívülről sikeresnek tűnő életpálya, esetünkben esztergályos Cecíliáé, alanya manapság úgy gondol vissza fiatalságára, lehetőségeire és az elért hírnevére, nimbuszára, mint a diktatúra elnyomására.

Az „elégedetlen emberek sikolya”

Az elmúlt napokban számos hazai és külföldi színész is szolidaritását fejezte ki az SZFE-n demonstráló hallgatókkal. A 24.hu olyan ismert színészeket kérdezett meg az üggyel kapcsolatban, akik eddig még nem nyilatkoztak a kérdésben.

Esztergályos Cecília,

aki 1964 és 1968 között Színház- és Filmművészeti Főiskola színművész szakának hallgatója volt, a lapnak elmondta, közelről ugyan nem követi az eseményeket, az interneten „elégedetlen emberek sikolyát hallja”.

„Hála istennek, demokrácia van. Mindenki elmondhatja bánatát, búját, és megpróbálnak rajta segíteni. Az én időmben ilyen nem volt. 1960-ban végeztem a Balettintézetben – ma már Táncművészeti Egyetem –, kilenc évig jártam oda, hogy klasszikus balerina lehessek. A diplomafellépés másnapján reggel közölte az igazgatómester, hogy kötelező mennem Pécsre. 17 és fél évesek voltunk, tehát kiskorúak, és világos volt, hogy aki nem megy le, az nem kap diplomát, hazamehet mosogatni. Tehát a fiatalságnak, középkorúaknak üzenem: hálásnak kell lenni, hogy ebben a mai világban élnek, és tudnak változtatni, meg tudják választani, mik szeretnének lenni. Az én időmben erről szó sem lehetett. A másik diplomám színművészeti volt, ott is az történt, hogy kijelöltek egy színházat, és oda kellett menni. Nem választhattuk meg a tanárainkat, örülhettünk, legalábbis én örültem, hogy felvettek mind a két főiskolára, és ma két diplomás, boldog ember vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek”

– mondta a 24.hu-nak a színésznő, aki szerint a demokrácia és diktatúra fogalmaival a mai fiatalkonak sem ártana tisztában lennie, és hálát adhatnának az égnek, hogy nem kellett megtapasztalniuk az utóbbit.

„Én összetenném a két kezem – össze is teszem –, hogy ebben a világban élek már.”

Juszt László közösségi oldalán reagált Esztergályos mondataira:

„…Cilike! Én nagyon szeretlek, de ha most elolvasod, amit nyilatkoztál te is meg fogsz lepődni. Abban a rohadt diktatúrában szerezhettél – ingyen – két diplomát.

Azt írod, hogy abban a rohadt diktatúrában “nem választhattad meg a tanáraidat”?

Őszintén: melyik nem tetszett? Melyik nem segített?

’68-ban végeztél a tanárod, Kazimir Károly azonnal szerződtetett a Tháliába.

Utána abban a rettenetes diktatúrában 90-ig, a rendszerváltásig a Nemzeti tagja voltál.

Nyilván erőszakkal léptetett be Vámos László és Sík Ferenc. Utólag is rettenetesen sajnállak.

Mindenesetre ne a mai fiatalokon kérd számon, hogy nem ismerik a diktatúra és a demokrácia közti különbséget. Inkább Te magad olvass utána!”

A „diktatúra mocskában”

Csak csendben jegyezzük meg, hogy a Balett Intézet teljes végzős osztálya „Pécsre kényszerítésének” következménye az lett, hogy Eck Imre koreográfus, táncpedagógus megalapíthatta a hamarosan nemzetközi hírűvé lett Pécsi Balettet.

Eck Imre 1960: „A ma táncművészetének feladata az eszmét hordozó gondolat, és az azt kifejező forma harmóniájának helyreállítása. Törekvésünk, hogy olyan új táncjátékokat hozzunk létre, amelyek elevenen hatnak a ma emberére, formálják, alakítják eszmevilágát, az emberi test, a zene és a látvány szépségének együtt megnyilatkozó erejével.”

Máté Gábor: amikor Székely Gábort leköpik, azt is leköpik, aki én lettem

M. Tóth Géza: félreálltam - búcsú hagyománytól, hivatástól, egyetemtől

Lázár Kati: Istenem! A Székelyt? A Székely Gábort?!