Kerítésen innen
Európai Unió 2024: vigyázz Brüsszel, jövünk!
Varga Judit: az ellenzék képviselők „elképesztő aknamunkát” végeznek az EP-ben saját nemzetük ellen, holott a nemzet érdekében kéne dolgozniuk.
Jól halad a 2024 második félévi magyar uniós elnökség előkészítése – mondta el Varga Judit igazságügyi miniszter a 2024-es magyar uniós elnökség előkészítéséről az Országgyűlés európai ügyek bizottságának hétfői ülésén tartott tájékoztatón.
Magyarország kiemelt feladata lesz az Európai Tanács munkájának irányítása a következő hétéves pénzügyi keret tárgyalására vonatkozó felkészülés során
A miniszter elmondta, hogy a soros elnökség biztosítja a folytonosságot a tanács munkájában, a „becsületes közvetítő” feladatát látja el, képviseli a tanács és a 27 tagállam közös érdekeit, akár az unió egyes intézményeivel szemben is.
Varga Judit arra is felhívta a figyelmet, hogy az Európai Parlamenti választások 2024. június 6-a és 9-e között lesznek az unióban, továbbá októberben lejár a bizottság, novemberben pedig az Európai Tanács elnökének mandátuma.
Fekete-Győr András, a Momentum országgyűlési képviselője többek között arról kérdezte a minisztert, miként próbálják felszámolni az EU és a magyar kormány közti bizalmi válságot, annak érdekében, hogy végre megérkezzenek az országnak járó uniós pénzek.
Varga Judit válaszában többek között azt emelte ki: az ellenzék képviselők „elképesztő aknamunkát” végeznek az EP-ben saját nemzetük ellen, holott a nemzet érdekében kéne dolgozniuk.
A miniszter azt kérte, az ellenzéki politikustól, hogy „álljanak le!”
Varga Judit elmondta azt is: mintegy 800-900 szakember fog dolgozni a magyar uniós elnökség sikerén, akiket úgy készítettek fel, hogy hatalmas szaktudással és magyar szívvel végezzék munkájukat.
Bóka János, Igazságügyi Minisztérium államtitkára elmondta: bizalmi válság van az EU intézményei és a magyar kormány között, aminek elsősorban az az oka, hogy a magyar kormány azt mondja, amit gondol, az uniós intézmények azonban képmutatóak.
Győri Enikő, a Fidesz európai parlamenti képviselője a bizottsági ülésen azt emelte ki, hogy a 2024-es magyar elnökséget nem szabad összehasonlítani a 2011-essel, mert egészen más helyzet van, az EP „elszabadult hajóágyú”, a magyar ellenzék pedig mindent elkövet az EP-ben, hogy Magyarország ne kaphassa meg a neki járó uniós pénzt.
Az ellenzék döntse el: akarja-e egyáltalán, hogy sikeres legyen a magyar EU-s elnökség! – jegyezte meg a kormánypárti politikus.
Varga Judit: a kormány minden nap azért dolgozik, hogy Európa keresztény legyen
Szerző
Friss
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?