Emlékeznek még Budai Gyulára? Ő az a fideszes, - az egyik - aki bármihez, bármikor adja a nevét és az arcát, majd ha már nem kell,...
Ne tévedjen senki! Az a Fidesz-szimpatizáns sem, aki a cím olvastán büszke mosollyal konstatálta, hogy "újra győzött a magyar finesz". A számlát, amit a regnáló az...
Az ellenzéki pártok arra kérik a Magyar Posta vezetőit, hogy a cégnél ne vezessék be a munka törvénykönyve túlórával kapcsolatos módosításait.
A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is azt követeli, hogy nyilvánítsák foglalkoztatási jogviszonynak az otthonápolást – mondta a párt alelnöke.
A most folyó előválasztási forduló a baloldal belső ügye, ugyanakkor azok a liberálisok, akik úgy látják jónak, akár részt is vehetnek abban.
Folytatódik a január 24. óta tartó sztrájk a győri Audiban, miután hétfőn sem tudott megállapodni a vállalatvezetéssel az idei bérekről.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint törvényes volt a Fidesz és a KDNP 2016-17-es gazdálkodása, a két párt betartotta a jogszabályi előírásokat, ezzel biztosította a közpénzek...
A 97-szeres válogatott labdarúgó az ötszáz nap múlva kezdődő Eb keddi sajtótájékoztatóján elmondta: óriási megtiszteltetés számára a felkérés, amellyel olyan kiválóságokhoz csatlakozhat, mint Ruud Gullit vagy...
Csalás áldozataivá válhatnak azok, akik visszahívják az őket megcsengető ismeretlen külföldi telefonszámokat - mondta Garamvölgyi László, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács kommunikációs igazgatója az M1 aktuális csatorna...