AZ LMP szerint fel kell függeszteni a végrehajtásokat a devizalapú hitelszerződések esetében. Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője sajtótájékoztatón arról beszélt: bár a kormány hazug módon...
Kora reggel partra léphetett Valenciában a mentőhajó menekültjeinek első csoportja, és még a délelőtt a többiek is megérkeznek. Az Aquarius egy hete vett fel a fedélzetére...
Az Európai Bizottságnak az unió következő többéves költségvetéséről alkotott tervezete bevándorlás- és migránspárti, nekik és a nem kormányzati szervezetnek (NGO) adja a polgárok pénzét. Olyan, mintha...
Schmidt Mária fideszes politikus 2016-ban még 32 millió forintot, 2017-ben pedig már 47 milliót keresett a Terror Háza Múzeum vezetőjeként. Schmidt Mária úgy vette fel a...
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke felhívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt annak kapcsán, hogy az új amerikai nagykövet a jövő héten foglalja el budapesti állomáshelyét –...
Elfogadhatatlan az irány és a módszer is, ahogyan a kormány állami felügyelet alá akarja vonni a Magyar Tudományos Akadémiát (MTA) – közölte Szabó Szabolcs, az LMP-frakció...
Áder János köztársasági elnök virágot helyezett el Nagy Imre valamint a forradalom névtelen áldozatainak sírjánál a 301-es parcellában, főhajtással tisztelgett a forradalom erdélyi mártírjai előtt a...
Dócs Dávid cserháthalápi polgármester szerint 15 Jobbik-szervezetből mindössze egy vagy kettő marad meg Nógrád megyében. Dócs Dávid immár független polgármestere Cserháthalápnak: a Nógrád megyei Jobbik-elnök is...
Idén a magyarok kevesebb, mint kétharmada tervez nyaralni menni a héten bemutatott K&H bankos kutatás szerint, ami arra viszont nem tér ki, hogy ezekből a tervekből mennyi valósul...