Blogbazár
Ezek és mi

EZEK most egymásra mutogatnak, mi pedig el vagyunk borzadva és kicsit értetlenül nézünk egymásra, pedig tudjuk, mindig is tudtuk, hogy így megy ez, a voks, az voks.

EZEK- ről most derül ki,
hogy adót csalnak, kokaint szívnak, mutyiznak és mutyiztatnak, stadiont építtetnek, külföldi bankban milliókat tartanak, keresztet hánynak, feleséget csalnak, vernek, meg azért gyerekkel is, mert az friss hús, romlatlan, nem olyan mint ŐK!
Tiborcz panasza, mert bántják Orbán Viktor saját lábon álló családját
EZEK – ről ömlik ránk a szar,
hiszen választás van! Egymást lihegik túl, jól megfizetett sajtó munkások szobrot döntenek vagy állítanak, attól függ ki, kit fizet!
EZEK most azt kérik tőlünk, hogy szavazzunk rájuk, megint! Már tisztségesnek sem akarnak látszani, minek?
MI pedig egymásra mutogatunk, hogyha Te ezt szereted, akkor nem vagy magyar, ha pedig azt, akkor mocskos zsidó vagy, esetleg fasiszta. Te Turulból születtél, én anyámból! Vonulunk egymás ellen zászlókkal, indulatokkal, mert én liberális vagyok meg demokrata, Te meg pofán versz, mert azt sem tudod mit jelent ez a két szó! Már nem vitatkozunk egymás nyomorán, hanem gyűlöljük egymást, már jelszavaink vannak, már fegyvert szeretnénk a kézbe, vérgőzösek az indulatok!
Alulírott Pelikán József gátőr, láttam Bayer Zsolt komisszár elvtársat…
EZEK pedig nézik, nevetve,
hogy MI harcolunk az Ő jólétükért rongyokban, éhesen, vakon egymást gyűlölve! Pedig kezet foghatnánk a csatamezőn, mert a MI céljainkban több a közös!
MI, a gyerekeinket békében szeretnénk felnevelni, MI, csak élni szeretnénk, a jogainkkal, amit EZEK elvettek!
EZEK nem hagyják!
EZEK-nek az a jó, ha nem gondolkodsz, ha nem olvasol, ha nem tájékozódsz. EZEK azt akarják, hogy beálljál vagy ide, vagy oda, nekik katona kell, aki vakon teljesít parancsot!
EZEK A VOKSODAT AKARJÁK ÉS A VÉREDET SZÍVJÁK. EZEK NEM TÉGED NÉZNEK, HANEM A SAJÁT CÉLJAIKAT, ÉS TE EGY SZÁNALMAS KIS SZAVAZÓGÉP VAGY, AMIT SZAVAZÁS UTÁN ELDOBHATNAK!
Ne szarjál már be drága jó Pistám! – Tiborcz-mese, ami szájról szájra terjed….
EZEK mennek, meg a bárányfelhők az égen, a földön pedig a birkák szavazni, EZEKRE!
Vendégszerző: Füzesy Alex
Szerző
Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap