Blogbazár
Farkasházy Tivadar: mint ördög a tömjénfüsttől

Ön mit gondol, melyik az a szó, amelytől Orbán két hónapja úgy irtózik, mint ördög a tömjénfüsttől? Ez bizony a teszt. Nyolc napja azt találtam mondani Bolgár Györgynek, hogy még egyszer sem használta.

Egy hajszállal mellélőttem,
mert kétszer-háromszor valóban említette, nyugati és szomszédos kollégái hússzor-harmincszor, egyszer százezer teszt behozataláról tett említést, s tán még egy párszor mondta, de a parlamentben rögtön hozzátette:
„????? ? ??́??? ?????́?????, ℎ??? ??? ?????? ???̋???, ??ℎ?́? ??? ??ℎ????́??? ?????̋???.”
Ez a sok hülye ország meg tesztel, ahol csak lehet
Már amelyeknek sikerült valamelyest megállítani. Orbán szavai napján tette közzé a WHO:
„?????????, ?????????, ?????????!”
Müller Cecília olykor kifejezetten károsnak tartja, mert hamis biztonságérzetet ad. Aha, és a nulla teszt? Az idősotthonokat már hat hete mind kellett volna! De olvassák el, micsoda tortúrákkal járt a fertőzés jeleit mutatóknak vagy a velük élőknek, dolgozóknak tesztelés után rohangálni!
Amikor március 18-án azt kérdezték a nagyvenyimi asszonyságtól,
hány tesztet hozat be a kormányzat, arra legalább pontos számot mondott:
„?????”.
Ön is adja be így a tavalyi adóbevallását, mennyit keresett:
„???????”.
Vagy József Attilával szólva:
„?? ?????, ?? ???????”.
Biztos elfogadják, nem? Adnék nekik egy türk tanácsot, küldjék vissza mielőbb a falujába.
Már írtam erről itt, de nem lehet elégszer, az életünk függ tőle.
Történelmi felelősség fogja terhelni a lelküket az elmulasztásáért
Orbán azt a százezer tesztet is március 24-én mondta, február 24-én kellett volna, s már akkor beszerezni, s megteremteni használatuk elemi feltételeit, de akkortájt még azt merte elereszteni, hogy
„??? ? ????????́??? ? ??̈???́????? ??ℎ?́??́?, ℎ???? ? ?????́???????́??”.
Minden ország azonnali sok teszteléssel ért el eredményt
A 83 milliós Németország 1 millió 320 ezernél tart, az 50 milliós Dél-Korea 500 ezernél, a 9 milliós Ausztria 135 ezernél, a 10 milliós Csehország 115 ezernél, a szintén 10 milliós Magyarország 32 ezernél. Az előző országokban a fertőzöttekhez képest a mortalitás 2,2% – 2,0% – 2,3% – 2,0%, nálunk 6,4%. A norvégok 123 ezer tesztnél és 113 halottnál tartanak, a náluk másfélszer annyi svédek 55 ezer tesztnél és 870 halottnál. Folytassam? Japánt kivéve a vírussal szemben összes sikeres távol-keleti ország, Kína, Dél-Korea, Tajvan, Hongkong, Szingapúr főleg ezzel állította meg. Most már sokkal nehezebb, de még mindig jobb, mint soha.
A maszkokról csak annyit,
a legtöbb patikára ki van írva, hogy nincs, az Orbán által nagyméretű laboratóriumnak nevezett Ausztriában sok bolt ingyen adja a vásárláshoz. Müller Cecíliával nem az a baj, hogy Wass Albertet összetéveszti Máraival, hanem az, hogy még mindig a tesztelés ellen beszél. Ön miért hagyja? S Orbánt? Mármint, hogy e szót továbbra is úgy kerülje, mint ördög a tömjénfüstöt. Pedig folyton tömjénezi magát!


Szerző
Friss
- Orbán-áradás – elköltözteti a Harcosok Klubját – a hely új, a szöveg a régi
- A 78 halálos áldozat száma biztosan emelkedni fog
- Vitézy: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre – Vonatpótlásban a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe