Connect with us

labdarúgó-vb

Felmentették Blattert és Platinit – A Nemzeti Sport főszerkesztője szerint az FBI takarította el az útból a FIFA elnökét

Megosztás

Felmentette a svájci szövetségi büntetőbíróság Joseph Blattert a Nemzetközi (FIFA) és Michel Platinit, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) volt elnökét – írja az MTI.

Megosztás

Felmentette a svájci szövetségi büntetőbíróság Joseph Blattert a Nemzetközi (FIFA) és Michel Platinit, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) volt elnökét – írja az MTI.

A Bellinzonában június elején kezdődő perben a két sportvezetőt – más szabálysértések mellett – azzal vádolták, hogy megkárosították a FIFA-t kétmillió svájci frankkal, amelyet Platini 2011-ben kapott az 1998 és 2002 között végzett tanácsadói munkájáért

Az ügyészség a múlt hónap közepén húsz hónapos felfüggesztett börtönbüntetést kért mindkét vádlottra, és Platinire 2.2 millió svájci frankos pénzbírság is várt.

A védelem és a vád abban egyetértett, hogy a játékosként háromszoros aranylabdás Platini valóban adott tanácsokat az említett időszakban, és a két fél 1999-ben írt is erről szerződést évi 300 ezer svájci frankos javadalmazásról, abban viszont már eltértek az álláspontok, hogy mi alapján érvényesített az UEFA-t 2007 és 2015 között irányító francia kétmillió svájci frankos követelést 2011-ben. A vád szerint hamis számláról volt szó, a 86 éves Blatter és a 67 esztendős Platini viszont – miközben folyamatosan tagadták az ellenük felhozott vádakat – azzal védekeztek, hogy 1998-ban szóbeli megállapodást kötöttek és már eredetileg is nagyobb összegről volt szó, csak akkor a FIFA – pénzügyi nehézségei miatt – nem tudott többet fizetni.

A bíróság most a határozatát azzal indokolta, hogy a csalás nem volt kétséget kizáróan megállapítható, ráadásul a bíró szerint a szóbeli megállapodás hihető, illetve valószínűtlen, hogy Platini kizárólag a szerződésbe foglalt „csekély összegért” dolgozott volna

Az ügyre 2015-ben derült fény, a FIFA akkor hűtlen kezelésre hivatkozva – miután a kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt – Platinit nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Ezt később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy évre csökkentette. Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltása októberben járt le, de aztán életbe lépett az a hat év és nyolc hónapra szóló büntetés, amelyet egyéb szabálytalanságok és törvénysértések miatt tavaly márciusban szabott ki rá a FIFA etikai bizottsága.

Még a kormányhoz hűséges Origo is nevetségesnek találja az ítéletet: Blatter és Platini megúszta, így döntött a bíróság

Az Orbán Viktor kedvenc és/vagy házi sportújságírója eposzi jelzővel „büszkélkedhető” Szöllősi György mindent megtesz, hogy kenyéradó gazdája kedvébe járjon

Az önmagában képtelenség, hogy az egyetlen sportnapilap főszerkesztője egyben a sportúgságírók szövetségének az elnöke, a labdarúgás államilag megbízott nagykövete és a Puskás hagyaték legnagyobb haszonélvezője.

Arra mindenki jól emlékszik, hogy Orbán Viktorral szívélyes kapcsolatot ápoló Sepp Blatter intézte el, hogy az év legszebb találatának megválasztott gól szerzője kaphassa meg a Puskás-díjat. Amíg a FIFA és az UEFA elnöke Michel Platini hivatalban volt gyakran keresték Orbán Viktor társaságát. Miközben a magyar miniszterelnök két évtizede dédelgetett álma a budapesti olimpia, azt még a felcsúti hátvéd is belátta, hogy labdarúgó-világbajnokságot nem tudunk megrendezni. Sőt, Európa-bajnokságot sem, ám éppen a Platini által kitalált európai Európa-bajnokság lehetővé tette, hogy a Puskás Arénában Eb-mérkőzéseket láthassunk.

Szöllősi György 2017-ben kijárta, hogy a FIFA menesztett és korrupcióval megvádolt volt elnöke exkluzív interjút adjon a magyar sportnapilapnak

Sepp Blatter először januárban, egy, a zürichi lakóhelyéhez közeli szálloda különtermében fogadott életrajzírója, Thomas Renggli társaságában. A találkozó hosszas e-mailezés és több közvetítő segítségével jött létre. A vele az elmúlt két évben történtek miatt érthetően bizalmatlan korábbi FIFA-elnökkel persze azelőtt sem volt könnyű találkozni, hatalmasabbnak és befolyásosabbnak tartották sok állam- és kormányfőnél, mostanában azonban tényleg csak nagyon kevesen vannak, akiket közel enged magához.

Sepp Blatter és Szöllősi György

Így szól a nagyinterjú 2017-es bevezetője, ám ennél sokkál furcsább Szöllősi György 2022. július 9-i facebook-bejegyzése:

„Ha van a jogállamiságnak és a demokráciának megcsúfolása, lábbal tiprása, akkor az a brutális és – mára világosan kiderült – minden jogi megalapozottságot nélkülöző eljárás, amellyel a mainstream média és az FBI eltakarította az útból a FIFA és az UEFA demokratikusan megválasztott, semmilyen bűncselekményben nem vétkes elnökét, Sepp Blattert és Michel Platinit, igazi iskolapéldája ezeknek. De a FIFA-t felvirágoztató, ma már 86 esztendős Blatter és a futballtörténet egyik legynagyobb egyénisége, az 1984-es franciaországi Eb-t némi túlzással egyedül megnyerő, a 2016-os Eb-t Franciaországba vivő, ám arról kitiltott Michel Platini hétéves meghurcolását nem lehet meg nem történtté tenni, örök szégyene marad mindazoknak, akik részt vettek benne.”

Ezzel ajánlja Szöllősi az öt évvel ezelőtt készült interjút, miközben egy fél mondattal sem utal a tegnap megszületett ítéletre.

És akkor következzenek részletek a Blatter nagyinterjúból

– Hogyan telnek a mindennapjai?
– Például próbálok válaszolni az ön kérdéseire… A tréfát félretéve aktív vagyok, dolgozom, nincs egy szabad percem sem. Előadásokat tartok, konferenciákon veszek részt egyetemeken, sportszervezeteknél, tavaly jelent meg a könyvem, szervezem a Sepp Blatter alapítvány tevékenységét.

– FIFA-elnöki munkájának mi a legfontosabb eredménye? Mi az, amire igazán büszke, amiről sokáig emlékszik majd a világ Sepp Blatterre?
– A legfontosabb, hogy mindenhol, a FIFA összes tagállamában fejlesztettük a sportágat. Új futballszékházak, szövetségi edzőközpontok, pályák épültek, és tanfolyamokat rendeztünk, oktattuk a futballszakmát, a marketinget, az orvosi ismereteket. A „Football for Health” (futball az egészségért) program keretében nemcsak magának a sportágnak nyújtottunk orvosszakmai segítséget, hanem egészségügyi minisztériumoknak, országos hálózatoknak is. A programot Jirí Dvorák professzor úr vezette, de a FIFA új vezetősége leállíttatta. Beszéljünk inkább arról, amire a FIFA büszke lehetett. A futball az élet iskolája, fegyelemre, tiszteletre, fair playre épül. Büszke vagyok arra is, hogy még főtitkárként kezdtem el a női labdarúgás nagyarányú fejlesztését és népszerűsítését. A világbajnokságot elvittük Ázsiába és Afrikába is, ahol korábban sohasem rendeztek még vébét. És amiatt sem kell szégyenkeznem, hogy a FIFA gazdálkodását sikerült stabilizálni, veszteséges szervezetből gazdag szervezetté tettük, amelyet másfél milliárd dollár tartalékkal adtam át az utánunk következőknek.

– Ön 1983-ban, még FIFA-főtitkárként azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy a futballnak egyre inkább a szórakoztatóipar részeként kell működnie. Azóta viszont mintha átestünk volna a ló másik oldalára, üzlet lett a foci, amely egyre inkább eltávolodik az átlagemberektől, és a sport hagyományos értékeitől. Hova vezet ez?
– Nem értünk egyet. Ma a futball a legnépszerűbb sport a világon, és a legmagasabb szintű játék, a tévén keresztül mindenhova eljut, ami persze érzékenyen érintheti és leértékelheti a helyi focit – de soha ilyen népszerű nem volt még a labdarúgás világszerte. És nem egyszerűen a szórakoztat, a futball szenvedély, dráma. Kenyér és cirkusz kell a népnek, mondták a rómaiak. Ma a cirkusz a futball.

– Mi az, ami a leginkább hiányzik a FIFA-elnökösködésből?
– Sokáig voltam elnök, már nem vagyok az. Én döntöttem úgy, hogy visszaadom a megbízatásomat a kétezertizenöt május huszonhetediki zürichi események után, amelyek két nappal előzték meg a kongresszust. (Az amerikai és a svájci hatóságok letartóztattak egy sor, főként közép- és észak-amerikai kontinensről a FIFA-kongresszusra érkező futballvezetőt – a szerző.)

– Ki vagy kik, milyen erők álltak a támadása, felfüggesztése mögött?
– Azt mondhatom, hogy az angolok és az amerikaiak nem tudtak emelt fővel veszíteni. Az angolok szerették volna megkapni a kétezertizennyolcas, az amerikaiak a kétezerhuszonkettes világbajnokság rendezési jogát.

Kérdés-felelek formájában itt következik egy bonyolult fejtegetés, miszerint a FIFA berkein belül 2010-ben előre megállapodtak abban, hogy ugyanazon napon hirdetik ki, hogy a 2018-as világbajnokságot Oroszország, míg a négy évvel későbbi tornát az Egyesült Államok kapja meg. Blatter szerint a háttéralkut Nicholas Sarkozy akkori francia köztásasáfi elnök fúrta meg, aki Michel Platinit felkérte, hogy a franciá négy szavazatát Katarra adják le.

Sepp Blatter meg van arról győzödve, hogy az amerikai és a svájci hatóságok öt évvel később ezért csaptak le a FIFA prominens vezetőire.

– Aztán a FIFA etikai bizottsága felfüggesztette, a nemzetközi Sportdöntőbíróság, a CAS pedig elutasította a fellebbezését. Jelenleg is a hatéves eltiltását tölti. Nem bűnös?
– Nem vagyok bűnös. Minden kiderül majd, jobb későn, mint soha. Vállalom a rám eső felelősséget, de nem vagyok bűnös. Ez csak egy felfüggesztés, egy sportbeli eltiltás, nem jogi vagy büntetőügy. Ha elolvassa a dokumentumokat, láthatja, hogy nem állapították meg semmiféle korrupciót. Az ítélet a kellő körültekintést hiányolja, ám nincs szó korrupcióról. Olyan, mint amikor egy edzőt vagy játékost eltiltanak. Ráadásul politikai döntést hoztak. Sportpolitikai döntést.

Forrás: Nemzeti Sport

Ki nem térdel, magyar ember?! Hej, hej!

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük