Feljelentést tesz csalás gyanújával a Fidesz 2014-es plakátvásárlásai ügyében Szigetvári Viktor ismeretlen tettes ellen.


Szigetvári Viktor, az Együtt választmányi elnöke szerint ha az Állami Számvevőszék fenntartja a Jobbik vizsgálatával kapcsolatos álláspontját, miszerint tiltott támogatásnak minősül az is, ha egy párt a mindenki számára elérhető piaci árnál lényegesen olcsóbban vesz igénybe szolgáltatásokat, akkor a Fidesz 2014-es plakátkiadásai miatt is vizsgálatot kell indítania.

Szigetvári azt is kifogásolta, hogy az ÁSZ egy jelentéstervezetet tett közzé. Szigetvári a feljelentésével Juhász Péter pártelnök mellé csatlakozott, aki korábban a kampányfinanszírozási szabályok miatt korábban ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.

Kérdésessé vált a Jobbik indulása a választáson

A Jobbik frakcióvezetője, Volner János azt mondta, kérdésessé vált a párt indulása a jövő évi választáson. Az ÁSZ jelentéstervezete szerint 331 milliós tiltott támogatást kaptak. Egyrészt ezt az összeget be kell fizetniük, másrészt ennyivel csökken az állami támogatásuk is. A megállapításokra a Jobbik még reagálhat.

(forrás: hvg.hu)

21 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Ezért nem jutnak a Szigetvári Viktor féle politikusok pártok egyről a kettőre mert most is visszafelé nézeget ..Előre kell nézni és olyan üggyel foglalkozni amin változtatni tud ..Ő is tudja vagy ha nem tudja meg ostoba hogy ebből nem lesz még per se nem hogy itélet ..Ha az ostobaság fájna ez a majom ordítana ..Ilyen emberre szavazni , rá bizni az ország dolgát SOHA …

    • tőccsél még egy féldecit – majd behozom az árát, na – és megmondom én tenéked a tuttifrankót. Figyuzzál, csapos uram: ha ja a szomszédasszony, mert nem szeret, mindnefelé azt terjeszti, h iszom, azér már mégsem verhetem fejbe, de azér én is elmehetek a templom elejbe, oszt elsuttoghatom, h ő meg pálinkát főz, oszt be is járnak hozzá és bizony ő sem veti meg. Ha ű áztat engemet, akkor én is megmondhatom róla a valóban frankót. Na… hát itten van az igazság… A népeknek meg nem árt, ha tudják ők is a tuttifrankót.
      Na… tőccsed mán azt a felest…

      • Én veled se más magán emberel nem személyeskedtem megkérlek Te se tedd ..A politikus közszereplő és az én adómról is dönt tehát jogom van kritizálni a munkáját ..Most is azt mondom hagyjuk már a múltat előre kell vinni az országot nem hátrafelé nézegetni ..Ilyen hozzá állással nem lehet választást nyerni ..Ez a módszer betonozza be Orbánt a MINISZTERELNÖKI SZÉKBEN ..

        • bocsika! Nem te vagy a kocsmáros? Akkor használj más nevet, oktostojás. A személyeskedés ki van zárva egy kocsmában.
          Kritizálni meg mindenkit lehet: pl. egy tyúk leszólhatja a sast, h mi a picsáért repül olyan magasra, miközben a szemétdomb helyben van.
          Ha hagyjuk a múltat, akkor nem kell háborús bűnösöket, tolvajokat, férgeket keresgélni… minden meg van bocsátva.
          Nagy érzékenységű kocsmáros, akkor talán a tartozást sem kell bevinni holnapra?

          • Ha kérés nem ér semmit így is folytathatom ..Ha a kocsmába lennél kezedbe adnám a fogaidat így csak azt mondom beszélj ilyen hangon a vérbajos vén kurva anyáddal aki szemedbe fingota a púdert meg rászoktatott a tejre ..Mocskos patkány …EZ A KOCSMÁROS HANG ..Ezt akartad ?,

          • értem… nővérke már megint nem cserélte a szaros pelusodat. Ne mérgelődj. Bevetted az esti gyógyszereid? Várjál szépen, majd jön a doktorbácsi. Ugye nem kell megint az a hülye kabát, aminek hátul megkötik a karját? Csak nyugi, még lenyeled a műfogsorod.

          • Még mindig jobb mint egy egy vérbajos vénkurva meg egy tripperes betegagyu apával egy családban élni ..Téged a tesód is apunak hív mert te is felkurtad a vénribancot ..Menj tedd tisztába a családod Te kis fasszopó görény ..

          • Szánalmas a Te vérbajos jó kurva anyád aki nem tanított jó modorra ..Én nem reagáltam mikor először szóvá tetted az írásom ..Utána újra beleugattál ..Akkor kértelek hogy nem személyeskedj ..A szép szó nem használt ..Most már éppen ideje lenne hogy a ribanc anyád és a tripperres apáddal foglakoz Te mocskos patkány ..Ha neked ez kell oldalakon át tudom a családod gyalázni ..Olvasd fel a vén ribancnak is mert neki köszönheted hogy ilyen jellemtelen szarházi vagy ..Na jó szopást köcsög ..

          • veszett kutyának visszaugatni? Minek? Baj van az agyaddal, szegény öregember. Ne félj, nem tart már soká. Doki mit mond?

          • Azt mondta ne vegyelek komolyan mert a vérbajos kurváknak ilyen gyenge elmélyü kölyke van mint Te vagy ..

          • semmi baj… ülj le, vegyél mély lélegzetet… nyugszik, nyugszik… ugye, most már jobb… jól van… töröld le a nyálat a szádról! Ügyi… szólok a nővérnek, hozhatja az esti gyógyszereket. Rendben?

          • Na végre itt vagy , már attól tartottam hogy ki hagyod azt a lehetőséget hogy rühess pofád miatt ingyen gyalázzam a vérbajos kúrva anyádat ..A szellemi fogyatékosok élvezik ,szeretik ha családi mocsok nyilvánosságra kerül ..Esti mese helyet ezt olvasod a vén tripperes apádnak. és vérbajos ringyó anyádnak ..Ja ne váras holnapig , válaszolj most azonnal még gép előtt vagyok és tudok neked további örömet szerezni ..Szólj nagyanyádnak is az is ringyó volt így ő is élvezheti a következő sorokat ..ÍRJ GYORSAN ,VÁROM…

          • Ezt már szeretem hogy ilyen szófogadó vagy ..Na felolvastál a vérbajos kurva anyádéknak ?? Örültek neki ugye ..Büszkék a ritka hülye gyerek fiukra ..Azért ne is csinálj mást mit várd mit írok és szórakoztasd a családot ..Mig vársz leszophatod a tripperes apádat vagy benyalsz a vén ringyónak ..Nagyanyádat se hagyd ki ..Sietek a retkes szádat se kell letörölni szophatsz tovább .. I R J Te mocsok patkány ez parancs ….

          • Hol vagy patkány ?? Meddig várjak ??? ÍRJ gyorsan ..Ja fogadást kötötek rád a kocsmába hogy amilyen hülye vagy biztos folytatod még 2 hétig legalább , én háromra szavaztam ..Remélem én nyerek ..

          • kocsmának hívod a kórházat? Végül is… ha neked az… Aztán kivek kötöttél fogadást? Nem mintha érdekelne… sztem a másik két éned fogadott a harmadikkal… valahol azért megértelek: a skizofrénia elég szar ügy.

          • Míg rajtad röhögnek isznak is ..Most éppen azon vitáznak hogy neked nem is tripperes apád hanem kankós amit a vén ringyótól kapott nászajándékba ..Kérdezd már meg tőlle , de ne várass ilyen soká a válasszal ..Büdös patkány ..

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét