Kerítésen innen
A Fidesz morzsákat dob a rászorulóknak, így nem azonnal halnak éhen, csak lassacskán
Bódis Kriszta író, filmes aktivista beszélt a szegénységről, a kirekesztettségről, a megbélyegzésről, azaz a Fidesz-morzsákról. Munkásságát egyebek között három Tolerancia-díjjal, Raoul Wallenberg-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével ismerték el.
A Fidesz – morzsa
A hvg.hu-nak adott interjújából kiderül, hogy a Van Helyed Alapítvány létrehozójának szociális érzékenysége családi örökség:
Otthon azt tanították, hogy lehet gyűlölet nélkül élni. Persze rá kellett jönnöm, hogyan fékezzem meg az ösztönösen feltörő ellenséges indulatot, és miként győzzem le a miatta támadt bűntudatot
Az író nemrég sok alkotótársával együtt tiltakozott a „sugar daddy”-ket és „sugar baby”-ket, azaz vagyonos idősebb férfiakat és fiatal lányokat közvetítő weboldal ellen:
Ritkán gondolom, hogy a médiában, a közösségi oldalakon zajló viták gyorsan megváltoztatják a közvélekedést például a szexuális zaklatásról. Bár a valódi cselekvésben hiszek, de vannak pillanatok, amikor kénytelen az ember megszólalni, tiltakozni, olykor provokálni a majdani progresszívebb gondolkodásmód érdekében.
A szegénységgel már gyermekkorában találkozott:
Nálunk sokan nyaraltak, pedig szegények voltunk. Emlékszem a kivágott orrú cipőkre, az örökölt ruhákra, arra, hogy vajas kenyeret ettünk, vagy párizsisat. De annyira harmonikus volt a légkör, hogy ez nem tűnt föl, csak amikor máshol láttam az óriási rántott húst. Nem mondom, hogy nem kezdtem irigykedni, de felismertem, mi dolgozik bennem. Enélkül csak utálni tudtam volna a gazdagokat.
A film, mint eszköz
Régen azt remélte, lehet a filmet eszközként használni társadalmi igazságtalanságok megszüntetésére, hogy jó hatása lesz, ha a felvételt megmutatja azoknak, akikről szól, és a kívülállóknak is, akik ettől kevésbé elutasítóak a nyomorban élőkkel szemben:
De rájöttem, hogy ez nem működik. Az alkotópozíciók megszerzése viszont – így a kamera birtoklása is – alapja az esélyegyenlőségnek és a társadalmi párbeszédnek. A résztvevők minden programomban megkapják erre a lehetőséget.
A filmezés révén talált rá Ózdra, ahol a segítő tevékenysége kiteljesedett:
A szegénységgel, az etnikai megbélyegzettséggel, kirekesztettséggel bizonyos ponton összefüggő deviáns életformák érdekeltek mindig. Ózd ehhez erős ingert adott.” /…../ ” De fázó, mezítlábas gyerekek éheztek mellettem. Gyorsan kaját, ruhát kellett szerezni. Amikor már a családi kasszához is hozzányúltam, felfogtam, hogy a halmozott problémákat egyedül nem tudom kezelni. Közösségszervezésbe kezdtem a Hétes-telepen.
A hatalmaskodó hatalom
A hatalom azonban „kitúrta” őket a telepről, a programot úgymond „államosították”, pedig komoly eredményeket értek el:
Az a céljuk, hogy az országba felzárkóztatásra beáramló pénzeket jórészt állami intézményekbe csorgassák, ahol olyan érdekkörökre lehet költeni, amelyek megerősítik a hatalmi szisztémát. Hogy ne legyen botrány és lázongás, odadobnak morzsákat a rászorulóknak, így nem azonnal halnak éhen, csak lassacskán.
Az alapítványuk jelenleg hetven roma fiatalt segít minőségi oktatáshoz jutni. Reméli, hogy mindez országos minta is lehet:
A nyomor újratermelését kell megszakítani. Személyre szabottan fejlesztjük a „gyerekeinket”, lehetőséget adunk, hogy továbbtanulhassanak, kinyíljon előttük a világ. Így nem lesz kérdés, hogy közmunkásnak menjenek-e, vagy majd el tudják tartani a családjukat. Ha kicsiben is, de modellt adunk, amely kedvező társadalmi változások esetén országos minta lehet.
Szerző
Friss
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
- A politikai helyzet elemzése Magyarországon: mi változik a 2026-os választásokig?
- Vajúdtak a hegyek, és szültek újabb jogalkotási „egeret”: a NER még azokra is figyel, akiknek nem tetszik, ha egy diktátor látogat Magyarországra
- Simicskó István, a frakcióvezetők nyílt „közép-európai férfi felsőtest-bemutató” verseny dobogó-várományosa
- Nagy augusztusi horoszkóp – Ne félj, csak duma, hogy hamarabb öregszenek a kíváncsiak!