Connect with us

Kiemelt hírek

Fidesz-tippek ahhoz, hogy miként kell csalni a választáson

csalás
Megosztás

A 444.hu birtokába került egy hangfelvétel, amin a Pest megyei Gyömrőt 17 éve vezető Gyömrő 2000 Kör elnöke, Kertész Gyula a választási csalás lehetséges módjáról ötletel egy néhány héttel ezelőtti találkozón. A felvételen Kertész mellett hallható Bardóczy Árpád, a helyi Fidesz-szervezet alelnöke is.

A Gyömrő 2000 Kör rendszeresen tarol az önkormányzati választásokon,

az előző polgármester, Gyenes Levente is az ő jelöltjük volt, viszont éppen a végül lemondásra kényszerített Gyenes zűrös ügyei miatt roggyant meg a csoport hatalma a városban. A Gyömrő 2000 Kör éppen ezért döntött úgy, hogy a vasárnapi választáson a Fidesszel közösen indulnak, ezért módosították a szlogenjüket is, arra, hogy

„Mellettünk a város, mögöttünk a kormány”.

Kertész Gyula, a Gyömrő 2000 Kör jelenlegi elnöke a felvételen arról beszél,

hogy a választási csalás egy lehetséges módja, ha az ember bemegy a szavazófülkébe, de ott zsebre teszi a szavazólapot, és csak egy üres borítékot dob be az urnába. Ezután a szavazólapot lefénymásolja, majd a fénymásolt szavazatokat becsempészi a barátja az urnába. Így, ha 50 lapot fénymásolnak, 50-nel több szavazat lesz az urnában. A hatályos választási szabályok szerint ilyenkor minden indulótól le kell vonni 50 szavazatot.

„Csakhogy nekem plusz 50-em volt, tehát nekem visszaáll alapra, a többiek meg buktak 50 szavazatot”

– hallható a felvételen.

Pénteken többször is kereste a portál Kertész Gyulát a munkahelyén,

a házánál és telefonon is, de nem sikerült elérnünk. Végül a felvételen szintén hallható fideszes Bardóczy Árpáddal tudtunk beszélni, aki emlékezett erre a néhány héttel ezelőtti beszélgetésre, de nem akarta kommentálni, inkább arról érdeklődött, honnan van a felvétel. Annyit mondott:

„Ez a Gyulának egy eszmefuttatása volt, ennél többet én nem tudok erről elmondani.”

Az eszmefuttatás egyébként a Gyömrő 2000 és a Fidesz helyi képviselőjelöltjeinek megbeszélésén hangzott el.

Kertész végül pénteken délután a Gyömrő 2000 Kör Facebook-oldalán reagált az ügyre, azt írta

„A hangfelvételen én vagyok hallható, miközben az egyik kampánymegbeszélésünkön felhívtam a figyelmet egy csalási lehetőségre, amelyre fokozottan figyelnünk kell. A képviselőjelöltekkel folytatott beszélgetést titkosszolgálati módszerekkel, a tudtunk nélkül rögzítették. A felvételt megvágták, kizárólag a csalás módszeréről szóló részt hagyták benne.”

(via 444.hu)

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. László Bedécs

    2019.10.13 09:25 at 09:25

    Ezt a ganéjt bíróságra vágni,választási csalásra való bujtogatásért.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük