Jóformán beestem a telefonon rendelt taxiba. Nem tudom, mi ülhetett ki az arcomra, de bizonyosan valami nagyon negatív dolog, mert a sofőr rögtön megkérdezte, hogy valami baj van-e. Mondtam, hogy nem, csak szokás szerint, ismét az agyamra ment az „igazán kiváló magyar egészségügy.”


A részvétteljes kérdésre elmondtam,

hogy az előjegyzés szerinti két hónap után, ott voltam időben, már reggel nyolc előtt a szemészetem, ahonnan végül fél tizenegy után szabadultam. Nem vagyok nyugodtan ülő típus, majd’ megbolondultam a hosszú várakozástól, semmittevéstől.

– Ezt a néhány órás várakozást sokallta? – csodálkozott rám a taxis, majd így folytatta: – Pár napja rosszul lett a feleségem. bevittem a Szent Imre Kórházba, a sürgősségire. Megvizsgálták, majd azt mondták, egy CT-re is szükség van. Megegyeztem az asszonnyal, hogy ő ott marad, én elmegyek, mert hamarosan kezdődik az esti műszakom. Akkor fél hat volt… Reggel hatkor nem találtam a nejemet. Felhívtam telefonon. Megnyugtatott, mondván, most végzett, indul haza… De nem nyugodtam meg, mert botrányos valakit ennyit várakoztatni. Hát még, ha nincs is jól!

Elgondolkodtam a hallottakon

Van egy anyagilag jól eleresztett rokonom. Azt mondta nekem, hogy ugyan, mit várakozol?! Magánrendelésen harmincezerért azonnal megvizsgálnak, nem kell várnod! Igen ám, de nem vagyok a rokonnal egy súlycsoportban! Ahogy egy másik rokonom sem, akinek a reumatológián azt ajánlotta az orvos, hogy menjen egy általa ajánlott gyógytornászhoz. Egyszer ott volt – tízezerért. Többé nem ment. Mert miből?!

Szóval, leszűrtem, amit kellett

A fizetésünkből levonják az egészségügyi hozzájárulást, mi meg ellentételezésként vegyük igénybe a magánrendeléseket. Igazán jó üzlet – sejtem, hogy kiknek, de nem nekünk!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét