Sport
A FIFA nem akar szép nőket látni
Szánalmas és pocsék hely volna a világ nők nélkül, vagy még inkább: elviselhetetlen, és nem tudni, milyenek lesznek ezentúl a labdarúgó mérkőzések közvetítései – ugyanis a FIFA most arra készül, hogy letiltsa a csinos, nőnemű szurkolókat a képernyőről. De legalábbis törekszik rá, hogy minél kevesebb hölgyet mutassanak a közvetítéseken.
Az a helyzet,
hogy a nemzetközi labdarúgó-szövetségnek tanácsot adó antidiszkriminációs szakértők szerint nem a rasszizmus, hanem a szexizmus okoz problémát a világbajnokságon, és a FIFA ennek hatására is arra jutott, hogy kevesebb vonzó nőt szeretne látni a meccseiről készített közvetítésekben. A FIFA diverzitásért felelős vezetője, Federico Addiechi azt mondta, hogy beszélni fog a meccseket közvetítő nemzeti tévétársaságok képviselőivel, ahogy a saját műsorgyártó csapatukkal is.
A téma azután merült fel, hogy szerdán áttekintették az idei világbajnokság antidiszkriminációs programját, és több olyan esetre is fény derült, hogy szurkolók zaklattak a helyszínről bejelentkező riporternőket. A FIFA arra jutott, hogy a szexizmus egyszerűen nagyobb problémát jelentett a vb-n, mint a rasszizmus. Ezzel összefüggésben jutottak arra, hogy azt szeretnék, ha a jövőben a meccsek alatt kevesebb jól kinéző, fiatal nőről közvetítenének vágóképeket a tévécsatornák.
Hát kérem. Lehet, hogy Federico Addiechi úr okos ember, én azonban ezt egy nagyon buta döntésnek tartom. Egyrészt: nem érdemes szembeállítani a rasszizmust a szexizmussal, nincs olyan, hogy a rasszista nem szexista vagy fordítva. Előfordul az együtt is, külön is, bár ne fordulna elő. Szóval nem okos már maga a két probléma összevetése, összehasonlítása sem. Aztán meg: a rasszista jelenségek sem attól szűnnek meg, hogy nem nézünk oda, nem veszünk róluk tudomást, akármilyen ocsmányak is, hanem attól, ha büntetjük őket, vaskézzel. Van, aki a szelíd felvilágosítás híve, de sajnos azt is számításba kell vegyük, hogy aki olyan primitív, hogy eljut a rasszizmusig, annak minden szép szó kevés. Az csak a büntetésből ért.
Ami viszont a szexizmust illeti, tagadhatatlan, hogy az idei VB-n bizony sosem látott jelenetek is előfordultak.
Ott volt például Julia Guimaraes brazil riporternő esete, aki Jekatyerinburgból jelentkezett volna be a Japán-Szenegál meccs előtt, amikor egy ismeretlen férfi odalépett hozzá, meg akarta csókolni és a mellét kezdte fogdosni. Mindezt kamerák előtt, élő adásban. A kollegina félbeszakította az élő bejelentkezést, és felemelte a hangját: „Soha többet ne csinálj ilyet, oké? Nem engedem meg, hogy ezt tedd. Ez nem udvarias, ez nem helyes. Sose tedd ezt egy nővel. Tisztelet!” A fickó alig győzött elmenekülni, de a jelenség akkor sem elhanyagolható.
És ha nincs ott kamera?
És ha nem riporternő a célpont, hanem szurkoló hölgy?
Nyilván tenni kell valamit az ilyen cselekmények ellen. Ám talán nem az volna a legbölcsebb lépés, hogy eltüntetjük a hölgyeket a közvetítések képeiről – attól ugyanis, hogy nem látjuk őket, még ott lesznek.
A megoldás az volna, hogy a zaklatókat példásan megbüntetik. Amint az élet más területein is.
Akkor ugyanis meggondolnák, mit tesznek.
Szele Tamás
Szerző
Friss
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb