Kerítésen innen
Figyelték már Nacsa Lőrinc KDNP-s beszélő száját? Egy nap alatt sikerült hátsót csinálnia belőle!
Egy nappal az előbb leírtak után ugyan az a Nacsa Lőrinc – a többiek szabin vannak? – benyújtott – többed magával – a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló 2005. évi CXXXIII. törvény módosításáról” szóló törvényjavaslatot. A „többed maga” Gulyás Gergely miniszter, Kocsis Máté fideszes képviselő nyújtották be.
Most skubizzon!
A javaslat szerint ha egy zenei rendezvényre több mint 25 ezer jegyet adnak el, akkor a biztonság garantálása, a terrorcselekmények megelőzése, a rendezvényen elkövetett bűncselekmények bizonyítása, valamint a körözött személyek azonosítása és elfogása érdekében rögzíteni kell a látogatók személyes adatait, és 90 napig kell megőrizni.
A Sziget Zrt. közleménye szerint az ágazatban korábban nem volt erre vonatkozó speciális és kötelező szabályozás, a potenciális biztonsági problémákat ezért különbözőképpen lehetett értelmezni. Ennek vethet véget a javaslat, ami a rendezvény szervezői szerint megerősíti az ő korábbi törekvéseiket és gyakorlatukat is.
A törvényjavaslat legkorábban csak a véleményezést és esetleges módosító indítványok elfogadását követő 15 napon belül lép életbe
Mivel a NAIH nemrégiben elmarasztalta Sziget Zrt.-t az eddigi gyakorlatáért, közleményük szerint a Telekom VOLT Fesztivál és a Balaton Sound esetében még nem tudják a már jól bevált rendszert alkalmazni, ennek ellenére
„mindent megtesznek látogatóik biztonságáért és a jegyekkel való visszaélés ellen is”.
A Szigeten már az új, a reményeik szerint elfogadásra kerülő törvénynek minden szempontból megfelelő, hatékonyan működő check-in rendszerrel ellenőrzik majd a látogatók személyi azonosságát – írta a hvg.hu. Mindez Hadházy Ákos interpretálásában:
„Nacsa Lőrinc képviselő a KDNP egyik ifjú reménysége, de a következetesség nem tartozik az erényei közzé. Tegnap először számon kérte rajtam, hogy egy „egy homályos külföldi cégnek” továbbítottam az Európai Ügyészségért aláírták adatait (valójában egy amerikai cég által nyújtott szolgáltatással küldtünk ki hírleveleket), majd néhány órával később benyújtója volt egy olyan törvényjavaslatnak, amely legalizálná a legnagyobb fesztiválszervező gyakorlatát, hogy beszkenneli a látogatók személyi igazolványát és ezt a képet tárolja (ezért nemrégiben 30 milliós bírságot szabott ki az adatvédelmi hatóság).
Nacsa képviselő nem csak következetlen, de igazán pofátlan is. Látszólag aggódik a magyarok adatainak biztonságáért, de valójában ugyanazt a személyre szabott törvényalkotást folytatja, mint a Fidesz-KDNP mindig az elmúlt kilenc évben. Szerintem nagy karrier vár rá a NER-ben…”
Szerző
Friss
- A grenoblei BL fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi vonzza ide az amerikai családokat, és miért nem mindenki marad?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat