Connect with us

Hírlevélbe

Orbán Viktor – Sebestyén Márta duettje cigányzenére a Szabadság napján!

Orban
Megosztás

Ha már megspendíroztuk Orbánnak, hogy felköltözhessen a Várba, akkor azt ki kell használnia. Zenés-táncos Szabadságnapi bulijára meghívást kapott a NER-világ színe és fonákja, valamint néhányan azok közül, akiktől azt reméli, hogy még az Ő fényét is emelhetik.

Volt nagy a sürgés-forgás a Gundelben!

Orbán újabb humorbombával nyitott annak örömére, hogy 28 évvel ezelőtt hagyta el az utolsó szovjet katona Magyarországot. Ugyan ezúttal nem említette meg, hogy Ő volt az, aki kizavarta az említetteket, de felesleges is lett volna, hiszen az ott lévők ezt minden bizonnyal így tudják.

„Emlékszem, ahogy a laktanyák kiürültek, mi csak arra tudtunk gondolni, hogy nincs szebb látvány a távozó vendég hátánál.”

Levegővétel után folytatta:

Az itt jelenlévő Nagy Feróval együtt aggódtunk is értük, nehogy lemaradjanak a vonatról….”

Arról ezúttal nem emlékezett meg az országvezető, hogy melyik dátum lesz az, amikor neki köszönhetően azt ünnepelhetjük, hogy az oroszok újra a spájzban vannak!

A realitás relatív?

Ellenségeket lássunk, vagy inkább szövetségeseket? Ez egy fogas kérdés….

Ám nyugiság van, Orbánnak megvan a válasza a saját kérdésére!

Ha gyenge vagy, a külvilág az ellenséged, ha erős vagy, akkor a szövetségesed…

Minden jelenlévő baromira meg volt tisztelve…..

A válogatott vendégsereg arcán látszott, hogy nedves a bugyi a megtiszteltetéstől, hogy egy levegőt szívhat az ország első emberével. Nagy Feróval vicceskedtek is egy orbánosat. A meghívottak két csoportból kerültek ki: vagy hozzáhű pártkatonák és katonanék voltak, vagy olyanok, akikről azt gondolják, hogy emelhetik az Orbán-ázsiót.

A vezér önbizalma odáig fajult, hogy a világhírű Sebestyén Márta dalába is beszállt duettársnak, aki nem győzte diktálni neki az ütemet.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük