Kerítésen innen
Folytatja a kormány Debrecen fővárossá felfejlesztését? – coki Budapestnek
Közzétette a kormány, melyik város mennyi pénzt kap, hogy az iparűzési adó megfelezését kompenzálják. Debrecen a legnagyobb győztes, Budapest a nagy vesztes.
Közzétette a kormány, melyik város mennyi pénzt kap, hogy az iparűzési adó megfelezését kompenzálják. Debrecen a legnagyobb győztes, Budapest a nagy vesztes.
„Arányosan és méltányosan”
Összesen 23 milliárd forintot ad a kormány a 25 ezer lakosnál nagyobb önkormányzatoknak a helyi iparűzési adó felének elvonása miatt kieső bevételeik pótlására – mondta a Kormányinfón Gulyás Gergely. Nem sokkal később nyilvánosságra hozták a kormány honlapján azt is, hogy:
„Az önkormányzatok támogatásáról döntött a kormány legutóbbi ülésén. Miután jelentős adócsökkentést hajtottak végre a kis- és középvállalkozóknál, az önkormányzatoknál ez kiesést jelentett, hangzott el a Kormányinfón. A kormány arányos és méltányos módon összesen 23 milliárd forint támogatást ad, ebből 1,7 milliárd forinttal bölcsődék, oktatási és kulturális intézmények megújulásához, megépítéséhez járul hozzá – jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter. A bevételek, az önkormányzati költségvetési helyzet és a megtakarítás mértéke alapján három kategóriát határoztak meg. A leggazdagabb településeknek fejlesztési támogatást igen, működési támogatást viszont nem adnak.”
A második kategóriában a kieső iparűzési adóbevétel 75 százalékát megtérítik. A harmadik kategóriában – a legszegényebb településeknél – ez az arány 100 százalék.
A miniszter köszönetet mondott az önkormányzatoknak a járvány elleni védekezésben való részvételért, és azt mondta, a gazdasági növekedésből a települések is jelentősen profitálnak majd – fejeződik be a kormányzati honlap szűk szavú bejegyzése
Vastag a bőr!
Első ránézésre is látványos a legfontosabb részlet – írja a hvg:
Budapestnek és a 23 fővárosi kerületnek 0 forint jut.
Ezt a Miniszterelnökség egy közleményében azzal indokolta, hogy
„Budapest gazdasági teljesítménye az országos átlag kétszerese, fejlettsége az uniós átlag 151 százaléka. A főváros emellett jelentős pénzügyi tartalékokkal is rendelkezik”.
A legnagyobb támogatást, 2,925 milliárd forintot Debrecen kapja. 2,05 milliárd forintot küldenek Pécsnek – ott úgy számolt a városvezetés, hogy 5,7 milliárd forinttól fosztotta meg a várost a járvány és a kormányzati elvonások. Szegednek 1,95 milliárdot küldenek, mintegy 600 millióval többet, mint amivel az önkormányzat a költségvetés tervezésénél számolt. Egymilliárd forintnál többet kap még Nyíregyháza (1,425) és Miskolc (1,35 milliárd forint.)
„Még 2011-ben, az új alaptörvény megalkotásának lendületében gondolkodott el a kormány azon, hogy Budapest helyett Debrecen legyen az ország fővárosa. Ezt Gulyás Gergely kancelláriaminiszter ismerte el a csütörtöki kormányinfón, de hozzátette, úgy döntöttek, a főváros Budapest marad.”
-írta 2019. szeptemberében a nyugat.hu szombathelyi portál.
A fentiekből is kitűnik, hogy most már a tárgyilagosság látszatára sem ad a kormány és jelmondata lett Rákosi Mátyás öröksége:
„Aki nincs velünk, az ellenünk van”
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Sárkány Éva
2021.05.07 10:23 at 10:23
Nem semmi!
Megtehetik, tehát megteszik, de meg is tehetik az ilyen teszetosza néppel, mint a magyar.
Ja és még valami fontos dolgot közlök veletek, ha hagyjátok megtenni és nem hívjátok ki az embereket utcákra, terekre rendszert leváltani, akkor tegyék csak nyugodtan meg, hisz nem lesz következménye. Ők már tökéletesen tudják, látják a 2022-es évet megnyerik, ők maradnak hatalmon. Akkor meg???? Kérdés????
Ennek fényében tényleg felesleges az ellenzéknek kivinni az embereket az utcákra, terekre. Nekem meg mérgelődni és azon agyalni, hogy miként lehetne kikászálódni ebből slamasztikából. Jó a magyarnak ebben a mocsárban dagonyázni? Biztos, ezek szerint.
Szabo Katalin
2021.05.07 13:01 at 13:01
Éva ! Értelek ,és egyet értek, DE ! Én azt mondom Budapest okos , inteligens változást , jobbulást akaró emberek soksága. / lásd : Nolimpia/ , persze nem lesz egyszerű , DE a sok ármány, alakoskodás, hazugság ellenére meg lehet csinálni. Légy optimista mert akkor a Te ismerőseid is azok lesznek . Segitsük egymást és ” a Haza fényre derűl”.
Szilberharné Balogh Ilona
2021.05.07 17:58 at 17:58
Váczi Mihály – „Nem elég” c.verse
Gondoljuk végig , nagyon aktuális! Mintha bennünket szólítana meg!!!!?
Szilberharné Balogh Ilona
2021.05.07 18:02 at 18:02
Váczi Miháhy – ” Nem elég! ” c.verse
Nagyon aktuális, mintha minket szólítana meg.
Gondoljuk végig, milyen igaz gondolatok!!!