Connect with us

Banánköztársaság

Franklin jó előre szólt, de mi elcsesztük — Lapzsemle

lapzsemle
Megosztás

Demokráciában élni nem könnyű. A szabadságot újra meg újra meg kell védeni. Van, akinek sikerül is… Heti lapzsemle.

Undor

Nekünk, magyaroknak, akik már három köztársaságot vesztettünk el, és a legutóbbit minden külső nyomás nélkül, saját erőnkből, jól jöhet mindenféle történelmi tanulság. Az EU-vétó vitájában Orbánék nem győznek hencegni győzelmükkel, Tölgyessy Péter világtörténelmi személyiségként emlegeti Orbánt, de valójában arról van szó, hogy a saját köztársaságát megsemmisítő Orbán-rezsim világszerte egyre nagyobb undort kelt.

Amerikai példa

Prémium filmcsatornákon időről-időre megtekinthető Doug Liman „Fair game” (a magyar forgalmazó úgy fordította, hogy „Államtrükkök”) című filmje.
A Trump-kormány dúlásának ismeretében már-már szinte nosztalgiával tekintünk a Clintont váltó, Al Gore korábbi alelnököt furcsa körülmények között legyőző George W. Bush republikánus adminisztrációjára, de fontos emlékeztetni: az amerikai demokráciát velük szemben is meg kellett védelmezni.
Amint 2020-ban is látjuk, Amerika képes megvívni ezeket a harcokat, és nem adja olyan könnyen a szabadságát, mint mi, magyarok…

Bátor civilekre zúdult az egész kormánygépezet

Az „Államtrükkök” című film megtörtént esetet dolgoz fel, a visszaélések áldozatainak beszámolói alapján. A „Fair game” egy saját hazájának kormánya által meghurcolt korábbi CIA-ügynök, Valerie Plame Wilson feljegyzései („Fair game”) és férje, Joseph Wilson könyve („The politics of truth”) alapján készült. Wilson a nyilvánosság előtt cáfolta Geworge W. Bush adminisztrációjának állításait, amelyek szerint az ő afrikai diplomáciai és üzleti kapcsolatain keresztül szereztek volna bizonyítékot Irak állítólagos urániumvásárlására. Éppen ellenkezőleg, Wilson megbízható források alapján kizárta ezt. Joseph Wilson nyilvános fellépése után a Fehér Ház piszkos eszközökkel Wilson családjára támadt. Valerie Plame Wilsont vették célkeresztbe, akiről minden titkosszolgálati szabályt és törvényt kijátszva kiszivárogtatták, hogy CIA-ügynökként dolgozik. Ezzel lehetetlenné tették további munkáját, és közvetlen veszélybe sodorták folyamatban lévő projektjei résztvevőit, köztük információt szolgáltató iraki fizikusokat és családjaikat. A film a hazugságot leleplezni akaró, az átlagosnál jobban informált civilek és egy piszkos háborút kirobbantó kormánygépezet egyenlőtlen küzdelméről szól.

Köztársaságot, ha meg tudják védeni

A film csúcsjelenete, amikor a legmélyebb magán- és közéleti válságból feltápászkodó Joseph Wilson egyetemi közönség előtti előadásából hallhatunk részleteket. Wilson így fogalmaz:
„A bűnt, amit elkövettek, nem ellenem és nem is a feleségem ellen követték el, hanem maguk ellen. Önök ellen. Ha ezt felháborítónak tartják, ha úgy érzik, cserben hagyták önöket, tegyenek ellene! Amikor Benjamin Franklin a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezése után elhagyta a Függetlenségi Csarnokot, az utcán odament hozzá egy asszony és megkérdezte tőle:

  • Mr. Franklin, milyen államformát választottak nekünk?
  • Mire Franklin így felelt:  — Köztársaságot — ha meg tudják őrizni.

Egy ország sorsa nem néhány kiváltságos ember kezében van. Erősek vagyunk, szabadok a zsarnokságtól, amíg mindnyájan tudjuk, mik az állampolgári kötelességeink. Akár egy kátyúról van szó a szomszéd utcában, akár egy választott vezetőnk hazug helyzetértékelő beszédéről. Szólaljanak fel! Tegyenek fel kérdéseket! Derítsék ki az igazságot!

Demokráciában élni nem könnyű, ha nem tudnák. De mi ma abban élünk — és ha jól végezzük a dolgunkat, a gyerekeink is abban fognak élni.”

figyu

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. György Marosi-Széll

    2020.12.14 07:54 at 07:54

    Remek.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük