Kerítésen innen
Fürjes a 2036-os olimpiarendezési Orbán-álomról: nagyjából rajtunk múlik, de nem vagyunk abban az állapotban, hogy ezt megugorjuk
Elégedetlen volt Orbán Viktor az olimpiai eredménnyel, de ez nem a „libsi elégedetlenség”, hanem építő, keresztény hagyományokon alapuló elégedetlenség – derült ki abból az interjúból, amelyet a kormányfő adott kedvenc lapja, a Nemzeti Sport főszerkesztőjének, a Puskás-ügyi nagykövetnek, Szöllősi Györgynek. A 2036-os olimpiarendezéssel kapcsolatban azt mondta: „az aranykapu ki van nyitva, csak át kéne bújni rajta. Már most is itt volt, már elhozhattuk volna a mostanit is, de a 36-osat, ha akarjuk, el tudjuk hozni”.
Fürjes Balázs másként látja….
Nagyjából rajtunk múlik, hogy lesz-e olimpia, összességében mégis borúlátó a Budapest 2036-os olimpiarendezésével kapcsolatban
– többek között ezekről beszélt Fürjes Balázs a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) állandó tagja, az Orbán-kormány volt államtitkára a 24.hu Della című podcastjában. Fürjes álláspontja azért meglepő, mert korábban Gyulai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke (MOB) úgy nyilatkozott a kormánysajtóban sokat kritizált párizsi olimpiáról, hogy Magyarország százszor jobb olimpiát tudna rendezni. Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy csupán néhány mobilcsarnokot kell fölhúzni meg elbontani a 2036-os olimpia megrendezéséhez.
Az Orbán Viktor, Magyar Péter és Karácsony Gergely – vonal
Fürjes szerint a 2036-os olimpia budapesti megrendezése
„nagyjából rajtunk múlik”,
de szerinte
„nem vagyunk abban az állapotban, hogy ezt megugorjuk”.
Belátható időn belül kicsi a valószínűsége annak, hogy a magyarok rendezzék meg az olimpiát, mondta.
Nem valószínű ugyanis, hogy megszülessen egy tartós társadalmi és politikai konszenzus, vagyis egyetértsen és tartósan egy irányba húzzon a kérdésben Orbán Viktor, Magyar Péter és Karácsony Gergely.
Sportinfrastruktúrában viszont jól állunk, az olimpiarendezéshez még a közlekedésen kéne javítani, tette hozzá. Fürjes szerint nincs is asztalon a rendezés témája – tolta rá a felelősséget Budapest főpolgármesterére és a Tisza párt elnökére.
Brutálisan sikeres volt a párizsi olimpia
Fürjes brutálisan sikeresnek tartja a párizsi olimpiát. Úgy látja, hogy a franciák házigazdaként is sikeresen szerepeltek és a magyarok teljesítményét is méltatta. Kiemelte, hogy
bár óriási munka van minden egyes kvótában, ha nem figyelünk, az ázsiai és arab országok elmennek mellettünk, népességarányosan Új-Zéland is feljött és meg is előzött minket az éremtáblázatban.
A magyarok olimpiai teljesítményét Orbán Viktor is kritizálta korábban. A párizsi olimpia fontos tanulsága Fürje szerint, hogy
alapvetően nem közpénzből, hanem magántőkéből és szponzorációkból fedezték a költségeket.
Ugyanakkor fontos szétválasztani, mi számít közvetlenül rendezési költségnek, és melyek azok a kiadások és fejlesztések, amelyekre amúgy is szükség lenne, és nem csupán az olimpia számlájára kell írni. Itt említette például a közlekedés korszerűsítését: szerinte az ötven éves HÉV-kocsik lecserélését így is, úgy is meg kell tenni, ha viszont ezt nem ugorja meg az főváros és az ország, felejtsük el az olimpiát.
Friss
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán