Blogbazár
Gábor György: A hónap legvérfagyasztóbb mondata Kövér László szájából zubogott elő
A hónap legvérfagyasztóbb mondata Kövér László szájából zubogott elő: „korunk jogászainak és politikusaink változatlanul maguknak kell eldönteniük, hogy milyen értékek védelmére kelnek, kinek az oldalára állnak: az államot védők és építők, vagy az államot támadók és rombolók oldalára.”
Próbálom megadni a benefit of doubt-ot Kövérnek, de nem megy
Ezt a szép emlékezetű Andrej Januarjevics Visinszkij sem mondhatta volna szebben. A nagy Visinszkij, aki a bírákat arra utasította, hogy minden egyes ügyet szélesebb társadalmi perspektívában vizsgáljanak, az osztályviszonyoknak megfelelően. A bűncselekményekhez nem volt szükség bűncselekményre, s csak akkor szabad valakit elítélni, ha az a kommunista párt számára hasznos. Mert az igazságszolgáltatás szerepe leginkább nevelési, függetlenül attól, hogy mi igaz vagy mi hamis.
Nem szokásom ilyeneket írni vagy mondani, de Kövérnél vagy teljesen elmentek otthonról, s akkor a produkcióját tudjuk be magas hőfokon izzó őrületének, vagy egy aljas gazember, aki azt üzeni a bíráknak, hogy miután a Fidesz az államot építi, aki a Fidesz ellen ítélkezik, az a rombolók oldalán áll.
Vagyis ezek a bírák a nép ellenségei
Mellesleg ugyanezt elmondhatta – és nagyon el is tudom képzelni, hogy elmondta – Kövér László joghallgatóként, még a pártállami időkben.
Post scriptum
Visinszkijnek, a Szovjetunió főügyészének, a sztálini politikai tisztogatások főszereplőjének, a nagy koncepciós perek kivitelezőjének volt miért kompenzálnia, ugyanis 1917-ben ő volt az, aki aláírta a Lenin letartóztatására vonatkozó utasítást.
De említsük meg Olti Vilmos vérbírót is, akinek szintén volt miért kompenzálnia: hívő katolikusként kezdte, a Mária kongregáció tagja volt, a Harmadik Birodalom ösztöndíjasa, 1940-től a Nyilaskeresztes Párt lelkes tagja. Aztán 1945-ben sietett belépni a Magyar Kommunista Pártba, s a Budapesti Népbíróság elnökeként a pártközpont utasításainak megfelelően egy sor halálos ítéletet hozott különböző koncepciós perekben, mint amilyen például a pócspetri per volt, de ő ítélte életfogytig tartó fegyházra Mindszenty József hercegprímást.
Jó volna tudni, hogy Kövér Lászlónak mi oka van – mert, hogy van, az szinte egészen bizonyos – a kompenzálásra.
Szerző
Friss
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik?
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot
- 2025 őszi karrierhoroszkóp – Mit tartogat a következő évszak a munkában és céljaidban?
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek