Gábor György: a Nagy Honvédő Jogállamiság Háborúja

 „Az egy portugál kezében van. Ezt vissza is akarnám szerezni amúgy. Én szeretném. A főváros kezdeményezheti. – De ehhez jogszabály kell, nem elég a fővárosi rendelet. – Kezdeményezzétek, hogy legyen ilyen törvény, én csinálok egy olyat.” Emlékezetes, sosem felejthető dialógus, valamikor hat-hét évvel ezelőtt.

Aki halkan és félénken a nem létező jogszabályra emlékeztet, suttogó szemérmetességgel a rendeletre és a törvényre, az Tarlós István akkori főpolgármester

Aki vissza akarná szerezni, mert ő szeretné, s aki jelentős hangerővel, hogy a környezetében tolongó lelkesültek hadán túl is mindenki meghallja a Tejútrendszeren innen azt, hogy „én csinálok egy olyat”, maga Magyarország hivatalban lévő miniszterelnöke. A beszélgetés tavasszal zajlott, boldog karácsonyt még nem volt indokolt kívánni. Vagy a franc se tudja… Most, hogy dúl a jogállamiság vitája, csapataink harcban állnak, s túlfűtött miniszterek invitálnak egy-egy világsztárt egy csésze kávé mellett szeminarizálni a jogállamiságról, tárgyszavakban rögzítsük újra a fenti, emblematikus diskurzust:

• 1. akarnám.
• 2. én szeretném.
• 3. de ehhez nincs jogszabály.
• 4. legyen.
• 5. én csinálok olyat.

Montesquieu A törvények szelleméről írott korszakos jelentőségű munkájában

a fenti példával illusztrálhatta volna a magyar nép legfőbb vezetője lelkületének természetével hiánytalan összhangban álló törvényhozói gyakorlatot. Hogy ne is menjünk messzire, ez a jogállam (joguralom) iránti maradéktalan elkötelezettség segítette világra a megannyi személyre szabott törvényeket (pl. Lex Polt, Lex Borkai, Lex Szapáry, Lex Schmitt Pál), s ez a kedves és közvetlen, barátságosan, egyúttal rendkívül figyelmesen fraternalizáló személyre szabottság csinált például Mocsai Lajos kézilabdaedzőből, Eperjes Károly színészből és Vidnyánszky Attila krónikus álláshalmozóból egyetemi professzort, az oktatói-kutatói pálya nehézségeit kedves odafigyeléssel a feltétlen rendszerhűségre cserélve fel.

És miközben zajlik a Nagy Honvédő Jogállamiság Háborúja,

amelyben régi és működő demokráciák részesedhetnek vezéri kioktatásban a jogállamiságot illetően, s miközben az Oktatási Jogok Biztosa egyértelművé tette, hogy a kuratóriumnak nincs joga felfüggeszteni az oktatást a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ám tekintettel arra, hogy a Vidnyánszky-vezette nemes kuratórium erkölcsbajnokai ezt így akarták (vesd össze: „akarnám szerezni amúgy, én szeretném”) az egyszemélyes törvényalkotó azonmód elkészíttette (vesd össze: „hogy legyen ilyen törvény, én csinálok egy olyat”) azt a ropogós kormányrendeletet, amellyel Vidnyánszkyék már könnyedén lerázhatják magukról a jogállamiság maradékát, az ombudsmani határozatot, az oktatók és a hallgatók elementáris érdekeit, valamint a minimális emberi tisztességet és becsületet, hogy a megszokott farkastörvényekkel (ha már tisztességgel, becsülettel és szakmaisággal nem megy) a legfelsőbb hatalomra, törvényhozóra és végrehajtóra, mint tiszta szívüknek oly kedves, szeretetre és dédelgetésre méltó istápjára támaszkodva érvényesítsék immár a földi istenség által legitimált hatalmi paroxizmusukat és katatón megszállottságukat.

A személyre szóló diktátumok

persze egy rakás szart sem érnének, ha nem lennének azok, akik az ilyen diktátumoknak önfeledten kínálkoznak fel. Róluk beszélek, a mindenfajta erkölcsi érzék híján egzisztáló haszonlesőkről, a pénzükért és a legfőbb úr kegyeiért tülekedőkről, no meg arról a kínosan mulatságos, ostoba alakról, aki a minap a nagy nyilvánosság előtt azt találta mondani, hogy gyávaság lett volna, ha nem fogadja el a felkérést. Ő a mi hősünk, ő a mi héroszunk, s dagadjon honfiúi keblünk, hogy immár 134 darab Caius Mucius Scaevola áll a haza rendelkezésére.

Mindenesetre röhejes,

ahogy ezek az ócska diktatúrák és diktátorok tökéletesen azonos prés alatt vagy ugyanazon rozzant sablonok mentén rendre kísértetiesen ugyanazokat a már jól ismert típusokat (tipi fissi) öklendezik ki magukból.

Forrás