Banánköztársaság
Gábor György: ahelyett, hogy a fideszes rajongótábor belesercintene a tenyerébe, s belekezdene a rendszer fölszámolásába, ez is tetszik a publikumnak
A fideszesekről. Nem tehetek róla, egyszerűen nem hagy békén, mi több, egyenesen irritál az Orbán-házaspár római útja,
A fideszesekről. Nem tehetek róla, egyszerűen nem hagy békén, mi több, egyenesen irritál az Orbán-házaspár római útja, amelyet az emeritus pápa ravatala és az ostiai tengerparti luxus étteremben végrehajtott, kegyes visszafogottságról kicsinyt sem tanúskodó gargantuai zabálás keretezett.
Már maga a program összeállítása is sok mindenről árulkodik:
- érkezés a nyaralási- és futballcélokra használt honvédségi családi repülővel; azt követően elhajtatni egyenest a Szent Péter-bazilikába, ahol testközelből vizslatható a nyitott koporsóban heverő emeritus pápa;
- innen irány a tengerpart, a homáros, polipos, kagylós, articsókás, halpástétomos ravatali privátmenü;
- végül a honvédségi családi magángéppel visszatérés Budapestre.
Egyrészt én, aki nem vagyok jártas a keresztény Magyarország főúri dolgaiban, azt gondolnám, hogy a ravatal után el lehetett volna autókázni az olasz vagy a vatikáni nagykövetségre, ahol valaki, teszem azt Erdő Péter bíboros mondjuk 10-15 percben megemlékezhetett volna a pápáról, a jeles teológusról (minden célzatosság nélkül, csak úgy mondom, például Jürgen Habermasnak és Joseph Ratzingernek a 2004-ben lezajlott dialógusáról, amely magyarul A szabadelvű állam morális alapjai címmel jelent meg 2007-ben), ezt követően lehetett volna akár a követségen, akár Róma valamelyik (luxus) éttermének különtermében egy szűkkörű ebédet tartani, a két nagykövettel, aztán minden magyarok miniszterelnökével, néhány meghívott bíborossal vagy püspökkel stb., talán ez lett volna az ildomos, a méltó, a méltányos, az eseményhez illő, de nem ez történt: Anikó asszony és Viktor kettesben összebújva óhajtott egy ízeset falatozni, ha már ki kellett jönniük Rómába, hát legyen is valami értelme az útjuknak.
Persze az is lehet, hogy a honvédségi családi magángép elsősorban homározni, polipozni és kagylózni repítette ki a házaspárt,
miért is ne, a felcsúti resti épp bezárt, s ha már ott jártak, hát Viktornak Anikóhoz címzett kérdésére, hogy „mi a túrót csináljunk Rómában az ebédig” a first ladytől az a válasz érkezhetett, hogy ugorjunk be a Szent Péterbe, épp jó kis ravatalozás van műsoron. De hát én – szól a félénk válasz, de hát én református vagyok, vagy mi, ám annyi baj legyen – érkezik a válasz. Jársz te katolikus templomba eleget, majd úgy teszel, mintha, fog az menni, elvégre reformátusként is úgy teszel, mintha, aztán jutalomból jöhet a homárral töltött kolbász és a polipos hurka, vagy mi a franc.
És ez az, amit képtelen vagyok megérteni,
noha tudom, hogy a Rogán-művek mindent gondosan bemér, még azt is, ha valaki csuklik egyet a Széll Kálmán téren, szóval amit nem tudok megérteni, pedig, ha érteném, az az ismeret és tudás valóságos kulcs lehetne az Orbán-rendszer értelmezéséhez. Például ahhoz, hogy ezt a blaszfémiába, közönybe és nárcisztikus önimádatba hajló, a császárkori zsarnokság végállapotát megidéző parvenü tahóságot miért is kellett fotókkal megörökíteni, s a felvételeket nyilvánosságra hozni. Ha ezeknek csak a homárra és a polipra lett volna szükségük, szépen beültek volna egy elegáns római (luxus) étterem különtermébe, az olasz vagy a vatikáni nagykövetség rutinból lefoglalta volna, ott a kegyes és hangulatos félhomályban ugyanúgy degeszre eheti mindenki magát, aztán jöhet a korszerűsített magyar haderő honvédelmi családi magángépe, és máris lehet tovaszállni, focimeccsre, családi telelésre, svájci bankszámla ellenőrzésre, ahogy épp kijön.
De nem és nem
Elrepülnek egy olyan országból, ahol épp tombol az infláció, kiváltképp az élelmiszerinfláció (az EU-n belül messze a legmagasabb), ahol tizenkét éve mindent felülír az államilag előírt keresztény áhitat, stb., stb., nem is folytatom, s ehhez képest visszataszító és kegyeletet nem ismerő úrhatnám bunkóságukat megörökítve, büszkén közzéteszik azt.
S ilyenkor ahelyett, hogy a fideszes rajongótábor belesercintene a tenyerébe, komótosan kiegyenesítené a kaszát, s belekezdene a rendszer fölszámolásába, amelynek névadóját – fotó is van róla – saját zsebből utaztatja, eteti, itatja, nyaraltatja, futballeseményekre utaztatja, aztán majd két hét múlva jól be lesz jelentve, hogy Orbán Viktor rendezte a számlákat (nem tudom, feltűnt-e, mindig utólag, miközben nekem meg neked mindig előre kell kifizetnünk a repülőjegyet, már a foglaláskor, meg a szállodai szobát stb.), szóval utólag rendezi a költségeket, naná, azt is a mi zsebünkből, hát honnan máshonnan, elvégre felcsúti kertjében nincs aranyalmát termő fa.
És amit tényleg nem értek: a Rogán-tröszt miért tudja pontosan, hogy ez is tetszeni fog a publikumnak,
s ha történetesen Ostiában élő kutyát és macskát szervíroztak volna a fontos házaspárnak, az is tetszene nekik, s meglehet, a Medián ezt követően azt méri majd, hogy jelentősen növekedett a Fidesz szavazótábora. Azoké, akik közben pontosan tudják, hogy helyettük utaznak, helyettük esznek-isznak, vásárolnak kastélyokat, kúriákat, honvédségi magángépeket tartanak fenn, de legalább fizethetik a nagyok számláit és elnyalhatják azok tányérjait. Hamisítatlan hungarikum. És tényleg nem értem.
Hasonló: A menü!
Friss
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…