Connect with us

Blogbazár

Gábor György filozófus megbuktatta Kövér Lászlót

kövér láazló
Megosztás

Kövér hablatyol megint, Biblia, az piszokul jól hangzik, ezzel lehet jól odapörkölni a piszok ellenzékieknek, még akkor is, ha semmi értelme az egésznek.

Kövér László a Demográfiai Konferencián

Máté evangéliumának egy helyét idézte, hogyaszongya: „Minden ország, amely magával meghasonlik, elpusztul. Egy város vagy háznép sem állhat meg, amely meghasonlik magával” (Máté, 12,25).

Nos, ennek az ég adta világon semmi értelme sem volt. Ugyanezzel az erővel akár idézhette volna a mi nagyszerű Kövérünk a Szokol 403-as típusú szovjet tranzisztoros rádió műszaki leírását, az 1938-as svéd vasúti menetrendet, vagy a Popol Vuhot, a majákhoz tartozó kicse nép szent könyvét.

Jézus ugyanis itt egy logikai ellentmondást zúz szét, és semmisíti meg a hamis érvelést. A fentieket Jézus (a mi nagyszerű Kövérünkkel ellentétben) arra a vádra feleli, amely szerint Jézus a Sátán segítségével űzi ki a gonosz lelket az emberekből. Ám ez marhaság, önellentmondás, figyelmeztet Jézus, hiszen ott, ahol a Sátán űzné ki a Sátánt, az az ország (baszileia görögül, azaz ország is, de itt inkább királyság, ugyanis a Sátán saját országában király, vagyis monarcha) meghasonulna önmagával, s nem állna meg a pokol birodalma. „De ha én Isten Lelkével űzöm ki a gonosz lelkeket, akkor már itt az Isten országa” – feleli Jézus.

Szóval Kövér hablatyol megint,

Biblia, az piszokul jól hangzik, ezzel lehet jól odapörkölni a piszok ellenzékieknek, még akkor is, ha semmi értelme az egésznek, s még az sem baj, ha közben a mi nagyszerű Kövérünk jóízűen magát veri szájba.

Ha Kövér evangelista folytatta volna a szöveg olvasását, alig pár sorral lejjebb az alábbiakat böngészgethette volna: „Mondom nektek: az emberek az ítélet napján minden fölösleges szóról számot adnak, amit kiejtenek a szájukon.” (Máté 12,36).
Hát nagy türelem kell majd az ítéletkor Kövér fölösleges szavait újra végighallgatni.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük