A hódmezővásárhelyi vereség a szokásos módon a legrosszabbat hozta ki a kormánypártból és támogatóiból. Már el is indult a trollok mocsok- és sz@r-özöne. Orbánék nem vették...
A Demokratikus Koalíció arra számít, hogy az LMP-vel mindenképpen meg fognak tudni egyezni az egyéni választókerületi koordinációról. Ha az LMP egyéni körzetet is szeretne nyerni, akkor meg...
Tisztességes bérek és munkafeltételek biztosítását, a szakszervezeti jogok visszaállítását, valamint új sztrájktörvényt ígért kormányra kerülése esetén Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje, miután szerdán találkozott a Magyar...
A hódmezővásárhelyi választás után itt az újabb csapás. Két hónap alatt 9 százalékpontot esett a Fidesz támogatottsága. Az ellenzék meg araszol felfelé. 2017 nyara óta most...
A hódmezővásárhelyi polgármester-választás eredményének fényében másfél napja megy a választási matek. A győzelem kulcsa a magas részvételi arány Az arra illetékesek osztanak, szoroznak. Az ellenzéki összefogásban...
Szigetvári Viktor az Együtt miniszterelnökjelöltje a Médiatanácshoz fordul a közmédia súlyosan kiegyensúlyozatlan tájékoztatása miatt a hódmezővásárhelyi ellenzéki győzelmet követően. Elégvolt a propagandagépezetből, jöjjön a tájékoztatás Szigetvári...
A Demokratikus Koalíció (DK) az MSZP után az LMP-vel is meg szeretne egyezni a koordinált egyéni jelöltállításáról – mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a párt elnöke. Gyurcsány...
Az MSZP, az LMP és a Jobbik alternatív vizsgálóbizottságot hozott létre az Elios-ügyben – közölték hétfőn Budapesten a pártok képviselői. Választ kell kapni a költségvetési csalásról...
A vasárnapi hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választás ellenzéki sikerének egyértelmű üzenete, hogy széles körű összefogásra van szükség a demokrata oldalon – mondta Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt...