Connect with us

Állati

Az LMP és a DK között hónapok óta zajlik informális egyeztetés

Megosztás

A Demokratikus Koalíció arra számít, hogy az LMP-vel mindenképpen meg fognak tudni egyezni az egyéni választókerületi koordinációról.

Ha az LMP egyéni körzetet is szeretne nyerni, akkor meg kell állapodni az MSZP-vel és a DK-val

Egy szerdai, budapesti háttérbeszélgetésen, amelyen Gyurcsány Ferenc pártelnök és Molnár Csaba ügyvezető alelnök vettek részt, utóbbi azt mondta, hogy egyelőre ugyan semmilyen választ nem kaptak megkeresésükre az LMP-től, de a két párt között hónapok óta zajlik informális egyeztetés. Az LMP az MSZP részéről is nyomás alá került, mert a szocialisták már közölték velük, hogy csak a DK-val közösen tárgyalnának a választókerületek elosztásáról – hangsúlyozta. Az LMP-sek pedig minden informális tárgyaláson elmondják, hogy az MSZP és a DK korábbi megállapodása alapján az összes számukra fontos körzetben a Demokratikus Koalíció indíthat jelöltet.

A kampányfőnök reményét fejezte ki, hogy az LMP rövid időn belül megérti: ha egyéni körzetet is szeretnének nyerni, akkor meg kell állapodniuk az MSZP-vel és a DK-val.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy az ellenzéki pártok közül – az MSZP és a DK mellett – legfeljebb a Jobbiknak lehet esélye arra, hogy egyéniben mandátumot szerezzen. Szerinte: a választók egy része igényli, hogy a baloldali pártok valamilyen formában működjenek együtt a Jobbikkal. De ez számukra nagyon komoly politikai, erkölcsi dilemmákat okoz. A helyzetet egyszerűsíti, hogy a Jobbik mindenkivel kizárja az együttműködés lehetőségét.

A DK kampányában 11 ezer aktivista vesz részt

Molnár Csaba a kampányuk technikai részleteit ismertetve elmondta, hogy alapvetően online felületeket akarnak használni, a Facebook kiemelt helyet kap az eszköztárukban. Eközben 43 kisfilmet gyártanak, vagyis gyakorlatilag minden nap levetítenek egy újat az interneten.

Az ügyvezető alelnök arról is beszélt, hogy 300 óriásplakát-helyük lesz, de arra ügyelnek, hogy semmiképpen ne szerződjenek fideszes kötődésű cégekkel. A kampányban 11 ezer aktivistájuk vesz részt, akik többek között a kisebb plakátjaikat is kihelyezik. Ezekből első körben 157 ezret gyártottak és márciusban még egyszer ennyit akarnak kitenni.

A kampányfőnök arra is kitért, hogy három országos terítésű szórólapot készítenek, mindegyik típusból négymilliót.

Gyurcsány Ferenc 28 nap alatt több mint 50 települést keres majd fel

Felesége, Dobrev Klára szintén tart egy kampánykörutat.

Két nagyrendezvényük is lesz: március 15-én az MSZP-Párbeszéddel közösen, illetve tartanak egy kampányzárót is – mondta Molnár Csaba.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük