Most, hogy bejelentkezett főpolgármester-jelöltnek Schmuck Andor (Tisztelet Társasága) és arról pampogott, hogy meg kellene köszönni Tarlós Panzának Budapest „egyben tartását”, a múlt ködéből felbukkant régi nünükém:...
A köztévé kitett magáért. És ezzel jól betett a nézőknek. A végzetes dunai hajóbalesetben elsüllyedt Hableány kiemelését szinte az első perctől az utolsóig, egy az egyben,...
Hétfő délután közzétettük Szanyi Tibor, az MSZP alelnöke pártja választmányának írt értékelését az EP választáson elért eredményről. Szanyi a dokumentumban senkit nem kímélve fejtette ki véleményét,...
Több mint ezer kutató, diák írt levelet Webernek, hogy segítsen megmenteni az Akadémiát. De az országnak az volna a segítség, ha ezt úgy oldaná meg, hogy...
A Városi Kurír tette közzé teljes egészében Szanyi Tibor EP-választás eredményéről írt elemzését. Véleményem szerint az MSZP alelnöke, ha komolyan felelősséget érez a pártjáért, akkor a...
Hiszen, mint azt az aktuális sorosozó zsidózás közben Halász közölte, „senki sem kíváncsi rájuk”. Halász János kinyilatkoztat A leendő alapvető jogok biztosáról van szó. Civilek –köztük...
Szijjártó Péter tengerészeti és világlegyalázó miniszter szerint nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy Trieszt magyar tengeri kikötő legyen. Jézus, Mária, Szent József! – kiáltott fel heti lényeglátó...
2010 óta megszokhattuk, hogy Fideszéknél „nemzeti együttműködés rendszerének” titulálják egy bűnöző banda erőszakos térfoglalását, az ország egyik felének sorsára hagyását, a szabadság eltiprását. Szabad emberek önkéntes...
A Salzburgi Egyetem alkotmányjogász professzora, Jakab András egy német szakblogon tett egy javaslatot, mely szerint az Európai Parlament vonja meg azoknak a képviselőknek a mandátumát, akik...