A Néppártot és annak révén Európát elfoglalni akaró, perspektívájában akár háborús veszedelemmel fenyegető rágalmazó, rasszista, soviniszta uszító „politikát” folytat a maffia.
Bevallom, csak utólag hallgattam meg. Balog Zoltán hibátlanul szolgalelkű nyelvcsapásai után maga a Kegyúr, a Keresztapa következett!
A Városi Kurir az EP ülés másnapján értékelő összegzést írt a tanácskozásról, amelyet a magyarországi demokrácia vizsgálatára és kiértékelésére hívtak össze. Az írással csak egyetérteni lehet...
HáttérHírtévézek, és hallom, amint Tuggyukki azt mondja a szájával, hogy mostantól azok a nők, akik négy gyereket szültek, életük végéig adómentesek lesznek...
Huszonegyezni nemcsak kártyával lehet. A kormányfő egy másik szerencsejátékot játszik: huszonegyedjére próbál meg múltat és jövőt ismerő, bölcs, ugyanakkor határozott vezérként útmutatást adni az ő népének....
Az LMP és a kormány viszonya eddig sem volt egyértelmű, különösen azok után, hogy sokak szerint a pártnak komoly szerep jutott a harmadik 2/3 elnyerésében. Azóta...
... egészen más világ volt. Mai szemmel, mai gondolkodással nagyon idegen, nagyon más, szinte hihetetlen. Talán ezért érdemes fölidézni azokat a furcsa, szokatlan történéseket, amelyek abból...
“Ha egy csaló átver, áldozat vagy. De ha éveken keresztül hagyod, akkor hülye vagy, vagy becsukott szemű bűntárs.”
A „balliberálisoknak”, az országnak duplán, triplán is – mert az orbáni maffia „behajtónak” is gátlástalan, amorális.