Nagy, akár végzetes hibát követ el az egyetem vezetése, különösen pedig a hallgatók közössége, ha „egyeztetnek” a tiltakozók által el nem ismert „kuratórium” vezetőjével. A hallgatói...
Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások minisztere egy facebook-posztban üzent a fiataloknak. Nagy feladat vár rátok, fiatalok „A koronavírus-járvány itt van közöttünk, a fertőzöttek száma pedig kedvezőtlenül...
A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság (KMNPI) szeptemberben több alkalommal különleges túrát szervez, így csatlakoztak a Magyar Nemzeti Parkok Hete programsorozathoz is. Szeptember 15-én, kedden 17 órától...
Mint tudjuk ugyanarról a témáról több bőrt is le lehet nyúzni, főleg ha a magyar miniszterelnök péntek reggeli rádió interjújáról van beszélünk. Lássuk mik is Orbán...
510 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 7892 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 3 krónikus beteg, az elhunytak száma...
A kormány pénteki ülésén áttekintette a járványügyi helyzetet és az ahhoz kapcsolódó intézkedéseket. A védekezés sikerét emberéletekben mérjük, ezért kiemelten fontosnak tartjuk a beutazási korlátozás és...
Új járványügyi intézkedéseket jelentett be a kormány péntek este a hivatalos Facebook-oldalán. Ezek többsége lényegében lazítás az eddig érvényes szabályokhoz képest, hiába emelkednek meredeken a fertőzésszámok. Napi „végleges”…....
Orbán Viktor, magyar miniszterelnök kedden kora délután eltűnt Bledben, majd péntek reggel megérkezett az MTVA Kuningundai utcai székházába. Hogy a két időpont között eltelt 66 órában...
Az én működésem alatt ez a legnagyobb szakmai krízis – ezt Mácsai Pál mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Az Örkény Színház igazgatója szerint XXI....