Kásler Miklósnak, az emberi erőforrások minisztere egy facebook-posztban üzent a fiataloknak.

Nagy feladat vár rátok, fiatalok

“A koronavírus-járvány itt van közöttünk, a fertőzöttek száma pedig kedvezőtlenül alakul. A baráti együttlétek, a közösségben töltött idő és az összeverődések legtöbb formája mind-mind potenciális veszélyt hordozhat magában. A vállaitokon most olyan felelősség van, amivel barátaitok, szüleitek és nagyszüleitek életét határozhatjátok meg. Ennek okán arra kérlek benneteket, hogy tartsátok be a járványügyi ajánlásokat, a döntéseitekkel ugyanis életeket menthettek” – így Kásler

Mutassatok példát és ezzel csatlakozzatok a mindennapi hősök soraihoz!

“Apaként és nagyapaként tudom, hogy nektek kellett talán eddig is a legtöbb lemondással szembesülnötök a járvánnyal szemben folytatott küzdelem során. Tudnotok kell azonban, hogy a magyar emberek ezreinek, talán tízezreinek megfertőződését kerülhette el hazánk éppen ennek a felelősségteljes időszaknak köszönhetően. Hosszú hónapok eredményes munkáját pedig nem áldozhatjuk fel, hiszen annak emberéletekben mérhető következményei lennének” – folytatta a miniszter.

Vigyázzatok magatokra és vigyázzunk egymásra!

“A magyar fiatalok számtalan alkalommal vívták ki maguknak a tiszteletet és elismerést a történelem folyamán. Azt kívánom, hogy amikor a járványhelyzet elmúltával visszatekintünk majd erre az időszakra, a ti generációtok helytállását is hasonló elismerés övezze. Addig is vigyázzatok magatokra és vigyázzunk egymásra!” – fejezte be üzenetetét Kásler Miklós.

Napok óta rekordszámú új koronavírus-fertőzöttet találnak Magyarországon, a kormánynak azonban eddig mindössze egy…

Geplaatst door Párbeszéd Magyarországért op Zaterdag 5 september 2020

Kásler tíz kérdést kapott

Az ellenzéki párt közleménye szerint egyebek mellett azt szeretnék tudni, hogy mikor frissíti a Nemzeti Népegészségügyi Központ a koronavírussal kapcsolatos eljárásrendet, amely június óta nem változott, várható-e, hogy ismét felfüggesztik a járóbeteg-ellátás működését, és miért nem ingyenes annak is a koronavírus-teszt, aki bár nem külföldről jön haza, mégis karanténba kerül.

Választ várnak arra is hogy munkában maradnak-e a 65 év feletti háziorvosok, lesz-e újra “nagymintás” kutatás az országban, és, hogy miért nem használják továbbra sem a kiskunhalasi járványkórházat, miközben a vidéki kórházakban elmaradnak vizsgálatok, műtétek.

A kérdések között szerepel az is, hogy mi történik akkor, ha egy iskolában megjelenik a vírus. Bezárják az egész intézményt, vagy csak egy-egy osztály áll át digitális oktatásra? Ki dönt erről?

“Mennyi pénz áll rendelkezésre digitális oktatási eszközök beszerzésére, és kapnak-e segítséget a rászoruló családok és tanárok? Egészségügyi eszközök és fertőtlenítőszerek a mai napig nem érkeztek meg minden oktatási intézménybe. Mi a késlekedés oka, vezet-e ezekről nyilvántartást a minisztérium? Mi lesz azokkal a szülőkkel, akik az otthoni oktatás miatt nem tudnak bemenni a munkahelyükre? Átvállalja-e erre az időszakra az állam a juttatásaikat” – tette fel a kérdést a Párbeszéd.

(MTI)

téveszméi

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét