A járvány miatt rengetegen veszítették el a munkájukat, és a fiatalkori munkanélküliség továbbra is az egyik legfőbb probléma az Európai Unióban. A koronavírus-járvány miatt bevezetett tagállami...
Csaba László akadémikus, sokáig a Fidesz holdudvarához tartozó tudósok között tartották számon. Néhány éve azonban már az Orbán-kormány gazdaságpolitikájának egyik fontos és szakavatott kritikusa lett. Az...
Egy felemás „futrinka” írt nekünk. Tévedés ne essék, nem rejtélyeskedünk és ez kiderül, ha elolvassák az üzenetét. A levél minden mondata tanulságos, ezért is közöljük. Tisztelt...
Mikor először beszéltünk telefonon Bogdán Lászlóval, kérdeztem,hogyan szólíthatom: polgármester úrnak, vagy Bogdán úrnak. A válasz annyi volt: Lacinak, engem mindenki így hív a faluban, és a...
A tegnap tragikus körülmények között elhunyt cigány vezető, Cserdi polgármestere, aki minden megnyilvánulását három betűvel jelezte BLc, azaz Bogdán László, a cigány, legutolsó interjúját alig másfél...
Kikapcsolódást, vagy éppen máig ható tanulságokat keresünk — a színvonalas történelmi regényekben megtaláljuk. Újabb olvasmányt ajánlok a Városi Kurír olvasóinak, a „Szeretlek, szörnyeteg!” szerzőjétől, Illés György irodalomtörténész-írótól, Európa...
Rétvári Bence, mint kereszténydemokrata politikus napirend előtt kért szót az országgyűlésben, a szivárványos Szent Korona ürügyén. Újabb támadás a parlamentből A KDNP képviselője kirohanást intézett a...
Tart a „parlament” rendkívüli ülése, amelyet egy olyan határozati javaslat ügyében hívtak össze, amely újabb alkalmat ad az ellenzék megbélyegzésére, és megkísérli megzsarolni az EU-t. Az...
1966. január 24-én Chamonix közelében lezuhant az Air India Kancsendzönga elnevezésű, Boeing 707-es járata. A légikatasztrófának 177 halálos áldozata volt, az újságok viszont megúszták. Gleccserbe zárt történelem...