Horváth Aladár ismert emberjogi harcos, aki már a kilencvenes évek óta kiáll a cigányság jogaiért egy facebook bejegyzésben fakadt ki a rasszista vonulások miatt. „Nem cigány...
A NER 10 éve után ki kell mondani: nincs nemzeti ünnep, melyet demokraták együtt ülhetnének meg a Fidesszel. És nincs nemzeti sérelem sem, amelyre együtt emlékezhetnének...
Értem én, hogy a kormányzati szándék az megint az a szokásos ócska trükk, hogy az orvosok és ezzel az egészségügy ellen hangolja a lakosságot, nehogy végre...
Úgy tűnik az igazi tavaszra, hogy a nyárról ne is beszéljünk, még várnunk kell. A hétvégi kellemes idő megint csak beetetés volt, legalábbis az időjárás előrejelzés...
A cigányság nevében nyilatkozva magára vette a Deák téri „kisk…csögök” -ahogy többször is nevezi az elkövetőket- ámokfutásának terhét Bogdán László, Cserdi polgármestere. Nem kellett volna. Így...
Újabb 9 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3876 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt újabb 2 idős, krónikus beteg. Ezzel...
Egyes, legtöbbször sajnos a tragikus cselekmények rövid időn belül túlmutatnak önmagukon, mert megtelnek valamilyen plusz jelentéssel. Ma már tudjuk, a Deák téri halálos késelés is ilyen....
Az elmúlt héten tizennyolc szociális otthonban lakó beteg fertőződött meg, akik közül ketten hunytak el koronavírusban. A Pesti Úti idősotthonban 46-ra nőtt az elhunytak száma. Eddig...
Újabb 15 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 3892 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Egy idős, krónikus beteg hunyt el. Ezzel...