Lehet, hogy Orbán Viktornak és a Fidesznek – ahogy állították – Magyarország az első, de az biztos, hogy ebbe nem értik bele a magyar embereket. Ezt...
Orbán Viktor tájékoztatása szerint jelentős változások lesznek az ország vezetésében és ez nem csak a személyek cseréjében nyilvánul meg, hanem a szervezet jelentős átalakítását hozza magával....
Az emberiségnek volt ideje bemutatkozni. Ha körülnézünk a Földön, láthatjuk, mire jutottunk. Nagyon itt az ideje, hogy valami jobb megoldást keressünk. A nagyszabású kísérlet már meg...
Az Országgyűlési Őrség 2018. április 23-án kelt határozatában arra hivatkozva, hogy az Országgyűlés megalakulásának napján a rendezvény egyes részeit a Kossuth téren tartják meg – ahol...
Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az Emberi Erőforrások Minisztériumával (EMMI) szemben. Az Ítélőtábla kimondta: nyilvánosságra kell hozni a kórházi fertőzések adatait kórházankénti bontásban,...
Lázárt a jelek szerint Balog követte. Azok sorában, akik felmentésüket kérték a nehéz szolgálat alól. Így aztán az emberi laposelemekhez is új felelőst kell majd keresnie...
A DK-s Bauer Tamás minden különösebb szélsőségtől mentes, döbbent levélben reagált Márki-Zay Péter Gyurcsány Ferencet ekéző mondataira. Tisztelt Márki-Zay Péter! Meghallgattam az Ön más által felolvasott...
Tegnap tette közzé nyílt levelét a Facebookon Boldogkői Zsolt molekuláris biológus, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára – és mellesleg...
A választás hevének múltával a fideszes politikusok visszabújtak a csigaházaikba. A csúfos választási bukása után – amit ő szemmel láthatólag még észere sem vett – már Németh...